Damjanich ellen tiltakoztak a Vajdaságban

Mintegy száz személy gyűlt össze szombaton délben Adán, a Damjanich-emlékműnél, hogy részt vegyen a Szerb Haladó Párt által meghirdetett tüntetésen, amellyel a párt képviselői és szimpatizánsai az emlékmű felállítása ellen tiltakoztak.

Stanka Mihajlov, a haladók helyi szervezetének elnöke, községi képviselő szólalt fel elsőként a békés tiltakozáson. Elmondta: az önkormányzat tisztségviselői szándékosan és megtévesztő módon helyezték el a Damjanich-domborművet, hogy ezzel arcátlan módon félelmet és békétlenséget keltsenek az emberekben, akik békésségben élnek egymással ezen a vidéken.

Követelte, hogy mielőbb tüntessék el a Damjanich János arcképét ábrázoló bronz domborművet az emlékműről, és a helyére a magyar nemzet más személyisége kerüljön, illetve kérte, hogy vonják felelősségre azokat, akik mindezt megvalósították. Hozzátette, hogy folytatni fogják a csütörtökön kezdett aláírásgyűjtést, de ha az nem jár eredménnyel, akkor újabb megmozdulásokat szerveznek. A SZHP másik községi képviselője, Dragan Bajšanski elmondta, hogy tájékozatlanságuk miatt szavaztak a Damjanich-emlékmű felállítására, mivel a képviselő-testület ülése előtt nem kaptak semmiféle felvilágosítást a honvédtábornokról.

Ladislav Tomić, a haladók tartományi képviselője gyanús múltú történelmi személyiségnek nevezte Damjanich Jánost, akit a térség szerb lakossága a hagyományok és a történelmi tények alapján is csak a rosszról jegyzett meg magának. Felfoghatatlannak tartotta, hogy a XXI. században, amikor az állam az Európai Unió kapuja előtt áll, azok az emberek, akik eddig a demokrácia fontosságát és az emberi jogok védelmét hangsúlyozták, emlékművet emeltessenek egy olyan személynek, aki erre a megbecsülésre nem szolgált rá. Mint mondta, Egeresi Sándornak, a tartományi parlament elnökének sem személye, sem tisztsége miatt nem lett volna szabad támogatnia a kezdeményezést.

– A SZHP a Tartományi Képviselőház következő, április 5-ei ülésén magyarázatot fog követelni az adai emlékmű felállítása kapcsán Egeresi Sándortól, mivel elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami intézmények és a helyi önkormányzat vezetősége részt vegyen egy ilyen szégyenteljes eseményen, amely megrontja a nemzetek közötti jó viszonyt az adai községben. Ugyanakkor követelni fogjuk, hogy üljön össze a tartomány biztonsági tanácsa, mivel minden alkalommal, amikor szerb fiatalok falfirkát festenek valamely nemzeti kisebbség házára, akkor az nagy port ver fel az Európai Unióban is. A tartományban is sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonítanak neki, mint kellene. Ezzel szemben ezzel az üggyel kapcsolatban nem szólaltak meg azok, akiknek kellene – mondta Ladislav Tomić.

Kismárton Ottó köztársasági parlamenti képviselő előbb szerb, majd magyar nyelven köszöntötte az egybegyűlteket, majd elmondta, hogy a SZHP nem helyesli ennek az emlékműnek a felállítását, de nem az a céljuk, hogy lebontsák, hiszen az a község feladata. Megjegyezte, hogy a párt nemcsak az országot kívánja építeni, hanem a nemzetek közötti jó viszonyokat is.

A tüntetésen utoljára Branislav Blažić, a SZHP elnökségi tagja szólalt fel, aki elmondta, azért tiltakoznak, mert megsértették a szerb nemzet méltóságát és történelmi emlékezetét:– Elfogadhatatlan számunkra, hogy valaki ilyen módon játszadozzon a nemzetek közötti jó viszonnyal, és nem fogjuk megengedni, hogy bárki is megpróbálja összeveszíteni az embereket. Nem az a célunk, hogy romboljunk, sem az, hogy veszekedjünk, csupán az, hogy bebizonyítsuk, megsértették nemzeti büszkeségünket – magyarázta Branislav Blažić, majd hozzátette: mielőbbi párbeszédet szorgalmaznak a Vajdasági Magyar Szövetség képviselőivel annak érdekében, hogy közösen találjanak békés megoldást a kialakult helyzetre.

Kitekintő / Magyar Szó

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »