Munkanélküli segély: megszigorították a felvételt

A Román Statisztikai Hivatal adatai szerint, az országban az év első két hónapjában 6,9 százalékra emelkedett a munkanélküliség aránya, így azok, akik ezidáig még nem igényeltek munkanélküli segélyt, ezentúl szigorított feltételek mellett juthatnak hozzá az állami juttatáshoz.

A kormány sürgősségi kormányrendeletben módosította a munkanélküli segély dátumával kapcsolatos igénylési feltételeket. Az új rendelet értelmében a munkanélküli segélyt a munkaszerződés felbontását követő 10 napon belül kell igényelniük az arra jogosultaknak. Ennek előnye, hogy az állami juttatást a munkaszerződés megszűnésének időpontjától kaphatják az igénylők.

Abban az esetben, ha meghaladják a 10 napos időintervallumot, kizárólag a kérés benyújtásának dátumától válhatnak fizetett munkanélkülikké. Ez utóbbi hátránya, hogy a kieső időszakban nem lesz társadalombiztosításuk és a munkaviszonyban eltöltött addigi régiségük is megszakad.

Az új jogszabályban ugyanakkor szigorították a munkahely visszautasítására vonatkozó eljárást is. Ennek értelmében abban az esetben, ha a támogatásban részesülő az első felkínált munkahelyet visszautasítja, a munkanélküli támogatást azonnal megvonják tőle.

impulzus.ro

Friss hírek