Eldőlt: kitart szövetségesei mellett az RMDSZ

A kisebbségi törvény mihamarabbi elfogadását és a gazdasági fejlesztési régiók határának átrajzolását is tartalmazó egyezményt írtak alá szerdán a román kormánykoalíciót alkotó pártok. A Demokrata-Liberális Párt (PD-L), az RMDSZ, a Románia Haladásáért Országos Szövetség (UNPR) és a kisebbségek képviselői a parlament épületében látták el kézjegyükkel a koalíciós paktumot. A dokumentumot elnöki szinten írták alá, így Emil Boc, Kelemen Hunor, Gabriel Oprea és Varujan Pambuccian szignója került rá a paktumra.

A megállapodás értelmében a jelenlegi törvényhozási ciklus végéig, azaz 2012 őszéig egyben marad a jelenlegi koalíció, ugyanakkor határidőket és ütemtervet is tartalmaz a különböző jogszabályok elfogadására. Az ütemtervet csatolmányként fűzik majd a paktumhoz. A dokumentum koalíciós források szerint mind a kormányzati, mind a parlamenti együttműködésre vonatkozik – írja a kolozsvári Krónika.

A paktumba foglalt törvények zöme gazdasági és szociális vonatkozású, így a munkahelyteremtésre, a gazdaság fellendítésére, a mezőgazdasági és energetikai beruházások bátorítására, valamint az európai források hatékonyabb felhasználására vonatkozó jogszabálytervezeteket is tartalmaz. Emellett a választási törvény módosításáról is szó esik benne, ebben a témában ugyanakkor nem tartalmaz konkrétumokat.

A kisebbségi törvény elfogadása is belekerült – ezt az RMDSZ a tavaszi parlamenti ülésszak végéig, azaz júliusi kívánja elfogadtatni –, ugyanakkor az UNPR kérésére a jelentős vagyonokra kivetendő különadó is bele került.

A paktum az együttműködés 2012 utáni folytatására is kitér, ezzel kapcsolatban ugyanakkor nem tartalmaz kötelező érvényű megállapításokat.

AZ RMDSZ céljai

Az aláírási ceremóniát követően Kelemen Hunor, az RMDSZ szombaton megválasztott elnöke megerősítette, az RMDSZ paktumba foglalt céljai a kisebbségi törvény elfogadása, a gazdasági fejlesztési régiók határainak módosítása, valamint a választási törvény átalakítása.Kelemen kifejtette, az RMDSZ politikai stabilitást akar, a 2010-es év elteltével pedig a kormánynak stabil gazdasági fejlődést lehetővé tevő intézkedéseket kell hoznia, amely az életszínvonal emelkedését is maga után vonja. Rámutatott, a paktumba a legfontosabb kormányzati prioritásokat foglalták bele.

Leszögezte: az immár öt éve a parlament előtt heverő kisebbségi törvényt még 2011-ben el kell fogadni. Ezt követően 2012-ig újra kell gondolni a fejlesztési régiók határait, mivel ezek jelenleg nem megfelelőek. „Emellett az önkormányzati és a parlamenti választási törvényt is módosítani kell” – szögezte le.

Álláspontja szerint a paktum politikai stabilitást, gazdasági növekedést, valamint a kisebbségi jogok megerősödését vonja majd maga után.

A paktum gazdasági és szociális vonzatai

A koalíciós paktum a makrogazdasági stabilitás megőrzését, a 2011 és 2013 közötti időszakra kitűzött költségvetési célok tartását tartja az egyik legfontosabb prioritásnak. Megtartják az egykulcsos adót, egyszerűsítenék az adórendszert, csökkentenék a tb-járulékokat, egyszerűsítenék a bürokráciát és rugalmassá tennék a munkaerőpiacot. Emellett átszerveznék az állami vállalatokat, megerősítenék az értéktőzsdét, börzére vinnének bizonyos állami tulajdonú cégeket.

Föllendítenék az autópálya-építést is, folytatnák az észak-erdélyi sztrádát, megépítenék a Nagylak-Konstanca-autópályát és a Brassó-Bukarest sztrádát. Emellett az uniós pénzek lehívását is hatékonyabbá tennék. Mindezek nyomán 2011 végére 1,5-2, 2012 végére pedig 4-4,5 százalékos gazdasági növekedést várnak.

Szociális téren folytatni kívánják a nyugdíj- , az egészségügyi, az oktatási és a bérreformot, valamint a közszféra átalakítását. Támogatnák a roma-integrációt, és a közigazgatási decentralizációt is folytatnák.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek