Spanyol év Oroszországban

Már több, mint egy éve szervezik a két ország illetékesei az orosz évet Spanyolországban, illetve a spanyol évet Oroszországban. A várva-várt ünnepélyes megnyitóra Szentpéterváron került sor február 25-én, ahol hivatalos látogatáson vett részt I. János Károly, spanyol király. Dmitrij Medvegyev már az ezt megelőző napon ellátogatott az „északi fővárosba”, ahol egy munkavacsora keretein belül cserélhettek eszmét a vezetők. A vacsorán többek között részt vettek a kiemelkedő üzleti körök képviselői, valamint kormánytisztviselők is.

A két országban közel 350 kulturális eseményre kerül sor a kulturális év kapcsán. Ennek részét képezi egy csere akció a Prado és az Ermitázs között. Az év első felében a spanyol fél szállít 66 kiemelkedő művészeti értéket képviselő műtárgyakat az Ermitázsba, ezek között megemlíthetjük olyan híres művészek alkotásáait is, mint El Greco, Velázquez vagy Goya. Az év második felében pedig a leghíresebb orosz múzeumból szállítanak közel 170 műalkotást Madridba. Továbbá érdemes kiemelni a moszkvai Nagyszínház és a Spanyol Nemzeti balett kölcsönös vendégelőadásait.

Alekszander Zsukov miniszterelnök-helyettes az ITAR-TASzSz hírügynökségnek reményét fejezte ki, hogy az orosz piacok felkeltik a spanyol befektetők figyelmét, különösen a know-how területén. Oroszország komolyan érdeklődik a spanyol fejlesztések iránt, különösen a csúcstechnológia területén, így kiemelten a vasúti közlekedés, valamint az energiatakarékosság tekintetében.

A két ország közötti gazdasági kapcsolatok is pozitív irányba mutatnak. Ennek jeleként a spanyol-orosz év gazdasági csúcsponjaként a júniusi szentpétervári gazdasági fórumot emelhetjük ki, amelyen részt vesz José Luis Rodriguez Zapatero spanyol miniszterelnök is. Ez jól mutatja, hogy nem csupán kulturális együttműködésről van szó a két fél között, hanem komoly gazdasági érdekek is húzódnak a háttérben.

Érdemes hozzátenni, hogy még két hét sem telt el Medvegyev római látogatása óta, amikor Silvio Berlusconival együtt megnyitották az orosz nyelv és kultúra évét Olaszországban, valamint az olasz nyelv és kultúra évét Oroszországban, ami szintén számos kulturális csereprogramban fog realizálódni a 2011-es esztendőben, megerősítve a két ország közti kapcsolatokat.

Rózsa József

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »