Négyszeresére ugrott a magyar bank eredménye

5,2 milliárd forintos adózás előtti eredménnyel büszkélkedhet a negyedik negyedévre vonatkozóan az FHB, amely majdnem triplázódást jelent éves bázison. A nettó eredmény majdnem négyszereződött az előző év azonos időszakához képest, így az 8,2 milliárd forintot tett ki. A csinos számok azonban nem a banki működés teljesítményének javulását tükrözik, hanem az Allianz Bank megvételét és konszolidációját, amely számos egyszeri tétellel gazdagította az eredménykimutatást, így az összehasonlítás is problémás.

A nettó kamatbevétel 31%-kal 6,8 milliárd forintra csökkent éves bázison, míg a nettó díj- és jutalékbevételek duplázódtak ugyanezen összehasonlításban.

A céltartalékképzés 800 millió forintot tett ki az időszakban, amely meghaladja az előző negyedévek értékét, ám éves összehasonlításban csökkenést mutatott (elképzelhető, hogy az Allianz portfóliója is segített ebben). A problémás hitelek aránya azonban tovább nőtt, immár 5,5%-ot tesz ki, amely azt tükrözi, hogy az FHB hitelportfóliója még mindig jobb a hazai átlagnál, ám a globális és lokális tendenciáktól nem tudja függetleníteni magát a bank. A nettó kamatbevétel ennek is köszönhetően 3.25%-ra olvadt, részben a növekvő forrásköltségek miatt.

Tekintettel arra, hogy a gyorsjelentés számai nehezen vethetőek össze az előző negyedévekkel, ezért csupán mérsékelt emelkedésre számítunk a részvény piacán (főként az elmúlt hetek eladói hullámát figyelembe véve). A későbbiekben az Allianz-cal kapcsolatos szinergiahatások, valamint a globális/lokális folyamatokat tekintjük meghatározónak az FHB megítélésének szempontjából.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »