Harc a kongói elnöki székért

A 2006-os – a két kongói polgárháborút lezáró – választások után a másodikhoz készülődnek a politikai erők a Kongói Demokratikus Köztársaságban. Joseph Kabila elnök pedig már most retteg: 5 éve meglévő széles támogatottsága minimálisra csökkent, ráadásul igazi nagyágyúkkal kell szembenéznie novemberben. Segít-e neki az alkotmány kénye-kedve szerinti változtatgatása? Ennek jártunk utána.

2006 vs. 2011

Az idei elnökválasztás szinte semmiben nem hasonlít az öt évvel ezelőttire, ezért is tart számunkra izgalmakat. 2006-ban épphogy csak túl voltunk a második kongói háborún, az egész kongói társadalom fel volt fegyverezve, így nem volt különösebb meglepetés, hogy az a Joseph Kabila nyert, aki a legnagyobb hadsereggel rendelkezett, és aki ráadásul a nyugati hatalmak támogatását is élvezte. A nemzetközi közösség akkor szinte ellepte az országot, hiszen közös érdek volt, hogy az ásványkincsekben rendkívül gazdag közép-afrikai országban erőszakmentesen folyjon le a választás – ez összességében sikerült is.

2011-ben sokkal bonyolultabb a képlet. Kabila elnök népszerűsége az utóbbi öt évben sokat kopott. Az ország nyugati felében egyáltalán nem kedvelik, a Kelet-Kongóból származó államfő ráadásul még kivui bázisában sem számíthat egyértelmű támogatásra, hiszen nem sikerült megállítania az ottani napi rendszerességű erőszakot, noha ez volt egyik fő kampányígérete. A felmérések szerint az elnök ma elveszítene egy szabad és tiszta választást, de Afrikáról lévén szó, a küzdelem még rég nem lefutott. Kabila elnökként több dologban is bízhat: a jelentős állami erőforrások révén pénzügyi versenyelőnyben van vetélytársaival szemben, a karhatalom segítségével akadályozhatja az ellenzéki erők működését, parlamenti többségével pedig saját politikai érdekei szerint alakíthatja az alkotmányba foglalt választójogi törvényt – mint látni fogjuk, mindhárom lehetőséggel bátran él. Végül pedig az is a jelenlegi államfő malmára hajtja a vizet, hogy noha komoly ellenfeleket kapott, ezek vélhetően nem fognak tudni megegyezni egyetlen közös jelöltről, szétforgácsolva erőiket. De kik is Kabila novemberi ellenfelei?

Az elnök egykori harcostársa

A parlament egykori fejeként Vital Kamerhe nagy népszerűségre tett szert Kongóban, hiszen a közvélekedés szerint a törvényhozói testület volt az utóbbi években azon kevés állami intézmények egyike, mely viszonylag zökkenőmentesen működött. Kamerhe egészen tavalyig a Kabila-féle kormányzó PPRD (Parti du Peuple pour la Reconstruction et la Démocratie) tagja volt, 2006-ban ő szervezte a jelenlegi elnök választási kampányát.

2009 elején azonban összekülönbözött Kabilával. Nem támogatta ugyanis az elnök azon elképzelését, miszerint Ruandával közösen lépjenek fel katonai erővel a Kongó keleti csücskeiben meghúzódó, szélsőséges hutuk által dominált FDLR milícia ellen – a ruandai részvétel ugyanis Kamerhe értelmezésében sértette Kongó szuverenitását. Az elnök erre lemondásra szólította fel, amire Kamerhe csak fizikai fenyegetések hatására volt hajlandó.

Új pártjával (Union pour la Nation Congolaise, UNC) Kamerhe már el is indult kampánykörútra. A hatóságok azonban több kivui rendezvényét is szétverték, szimpatizánsaira rálőttek, mondván, a hivatalos kampányidőszakra még várni kell, a politikai gyűlései tehát illegálisak.

Vicces adalék Kamerhe személyéhez, hogy párttársai Alassane Ouattara-nak nevezik, utalva az elefántcsontparti választások győztesére, aki meglepetésre legyőzte a hivatalban lévő elnököt. Persze ott ezt az ellenzék összefogásával sikerült végrehajtani, ráadásul Ouattara egyelőre még mindig egy fővárosi szállodába rekedve vár arra, hogy ellenfele, az eddigi államfő, Laurent Gbagbo lemondjon az általa bitorolt elnöki székről. Legalábbis kétes értékű tehát ez a becézés.

A Wikileaks adatai szerint az amerikaiak szkeptikusan szemlélik Kamerhe felemelkedését, Kabilával szemben ugyanis megbízhatatlannak és szeszélyes partnernek tartják. Az USA értékelése szerint az egyik legokosabb kongói politikusról van szó, akinek azonban elhomályosítja a tudatát, hogy mindenáron elnök akar lenni.

Az örök ellenzéki

Egy másik elnökjelölt a guineai példából meríthet erőt. A 78 éves Étienne Tshikesedi igazi veterán politikus, már Mobutu 32 éves uralma alatt is politizált, temészetesen ellenzékben. Az utóbbi években Belgiumban élt „orvosi kezelése” miatt – valójában Kabila rendszere elől menekülve. Márpedig a guineai Alpha Condé pontosan ezt az utat járta be saját hazájában, és lám, tavaly év végén meg is választották elnöknek.

Tshikesedi – szimpatizánsainak csak TshiTshi – hazaérkezését hatalmas tömeg fogadta, a spontán ujjongók számát politikai hovatartozástól függően tízezertől kezdve egymillió főig teszik az elemzők. Mindenesetre lenyűgöző a skandáló kongóiak menetelése.

Tshikesedi a közép-kongói Kasai tartományokban, a fővárosban (Kinshasában), illetve a városi értelmiség körében számolhat jelentős támogatásra. Kérdés azonban, hogy meg tudja-e szólítani a fiatalokat, akik legfeljebb névről ismerik őt, eddig soha nem látták. Pártja az UDPS (Union pour la Démocratie et le Progrčs Social), mely bojkottálta a 2006-os választásokat. Most viszont nagyon eltökélt, a Reuters-nek adott interjújában világossá tette, hogy mindenképp indul a választásokon, nem lép vissza senki javára.

Aki Hágából is indulna

Jean-Pierre Bemba talán a legismertebb és legnagyobb befolyású kongói ellenzéki politikus annál az egyszerű oknál fogva, hogy 2006-ban ő volt Kabila kihívója a második fordulóban, ahol 42 százalékot szerzett. Apró bibi gátolja csak idei újrázását az elnökválasztási küzdelemben: a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) vádat emelt ellene háborús és emberiesség elleni bűntettek miatt, pere nemrég kezdődött Hágában. A kongóiak egy része politikai boszorkányüldözésről beszél, hangsúlyozva, hogy Kabilának elemi érdeke volt megszabadulnia legfőbb politikai ellenlábasától.

Noha jogilag Bemba még Hágából is indulhatna az elnöki székért – erre egészen addig van lehetősége minden eljárás alatt lévő személynek, míg elmarasztaló jogerős ítélet nem születik az ügyében –, reálisan szemlélve a dolgot azonban kicsi a valószínűsége annak, hogy pártját külföldről irányítva próbáljon szerencsét novemberben. Az indulás esélyét csökkenti az is, hogy az ICC befagyasztotta Bemba vagyonát, hogy majd adott esetben ebből kárpótolják az áldozatokat és családtagjaikat. Márpedig pénzügyi háttér nélkül nehéz felvenni a versenyt Kabila állami forrásokat is felhasználó kampányával szemben.

Jean-Pierre Bemba politikai befolyása azonban továbbra is rendkívül erős Kongóban, így pártjának (Mouvement pour la Liberation du Congo, MLC) ideje lenne eldönteni, hogy saját jelöltet kíván-e állítani, vagy beáll valamelyik ellenzéki jelölt mögé. Döntés az ügyben még nem született: jellemző Bemba autoriter vezetési stílusára, hogy a pártján belül semmilyen alternatívája nem emelkedett ki az évek során, sőt, a pártvezetés a Hágában ücsörgő vezetőtől várja mindmáig az utasítást. Mint ahogy az egyik vezető MLC-politikus fogalmazott: „Ha eljön az idő és Bemba továbbra sem elérhető, biztos vagyok benne, hogy majd ő maga megmondja nekünk, mitévők legyünk.”

Kabila igyekszik bebiztosítani magát

A komolyan veendő elnökjelöltek láttán Joseph Kabila úgy gondolta, nem árt, ha a választójogi törvény módosításával növeli saját esélyeit. Egy nagyon egyszerű húzással állt elő: költségmegtakarításra hivatkozva az eddigi kétfordulós elnökválasztás helyett egyetlen fordulóban dőlne el a voksolás. Ennek azonban messzemenő következményei lennének: a második fordulóban várhatóan Kabila és az egyik ellenzéki maradna állva, ebben az esetben a kiesett ellenzékiek nyilvánvalóan Kabila ellen szavaznának, megnyitva az utat egy új elnök személyének. Egyetlen forduló esetén az ellenzéki összefogás kevésbé valószínű, hiszen az erőviszonyok kiegyenlítettsége miatt nem egyértelmű, kinek kéne visszalépnie kinek a javára. Márpedig Kabila így az ellenzéki jelöltek szétaprózódása miatt akár 15-20 százalékos támogatottsággal is elnök maradhatna, a lényeg, hogy a többiek kevesebb szavazatot kapjanak nála.

Ez a terv alaposan kiverte a biztosítékot a kongói parlament ellenzéki képviselőinek körében, de hiába: a parlament alsóháza (az ellenzék bojkottjával) és a szenátus is rekordgyorsasággal megszavazta a törvénycsomagot, Kabila mára azt már alá is írta. Érdemes ezzel kapcsolatban megjegyezni, hogy Kabila manővere nem alkotmányellenes, egyszerűen csak használja parlamenti dominanciáját. Kongóban egyébként még kétharmad sem kell az alaptörvény módosításához, a parlamenti képviselők 60 százaléka is elég hozzá. Ugyanakkor aggályokat vet föl, hogy a hatalom nem a közakarat, hanem saját személyes érdekeit szem előtt tartva hozta meg döntését.

Az elnök és kormánykoalíciója (Alliance pour la majorité présidentielle, AMP) azzal is erősíteni kívánja magát, hogy stratégiai szövetséget kötött az egyik kelet-kongói milíciával. A CNDP (National Congress for the Defence of the People) tuszi vezetésű, Ruanda által pénzelt milícia, mely 2008-ig állandó harcban állt a kongói kormányzattal. Három éve azonban Kongó és Ruanda békét kötött, így a CNDP (egyik frakciója) egy csapásra Kabila partnere lett, a katonák nagy részét (legalábbis elvileg) integrálták a hivatalos hadseregbe – az említett ruandai-kongói közös hadműveletet is rájuk támaszkodva hajtották végre. Kelet-kongói jelenlétük miatt rendkívül fontos a velük való jó viszony, emiatt az utóbbi hetekben a milícia több vezetője tiszti rangot is kapott a kongói hadseregben.

A nyugati államok felelőssége

Öt éve lényegében mindenki jelen volt a kongói választásoknál – az USA, az EU, különböző nemzetközi fejlesztési és emberi jogi szervezetek mind-mind küldtek képviselőket, hogy tanácsaikkal segítsék a demokratikus átmenetet. Idén nincs ekkora tolongás, még a tényleg mindenhol (Szudánban, Elefántcsontparton, Guineában) jelen lévő, választási megfigyelést végző Carter Center is bejelentette, hogy pénzhiány miatt előreláthatólag nem tud részt venni a novemberi elnökválasztáson. De késik a kongói kormány által Washingtontól kért 350 millió dolláros segély is a választások lebonyolítására – az USA eddig mindössze 4 milliót küldött, az EU ennél némileg jobban teljesített, 70 millió dollárral veszi ki részét a logisztikai feladatokban.

Az országban szolgálatot teljesítő ENSZ-missziótól várható még segítség, a MONUSCO vezetője, Roger Meese hivatalosan is lobbizott az ENSZ-nél a költségvetésük 40 millió dollárral való kibővítéséért – eleddig sikertelenül. Viszont jelenleg is a kongói választási bizottság rendelkezésére bocsátanak napi két-három repülőgépet, hogy ezzel is megkönnyítsék a felszerelésék eljuttatását a hatalmas ország különböző zugaiba.