Hatalmi színjáték: korrupt vámosokat tartóztattak le

Traian Băsescu államfő tudott valamit (vagy mindent?): bekövetkeztek – és feltehetően folytatódnak – ugyanis azok a bizonyos „februári fejlemények”, amelyeket a romániai korrupció elleni küzdelemre vonatkozó brüsszeli kérdésekre válaszolva előre jelzett.

Amint az várható volt, a sireti korrupt vámosok és határrendőrök elleni akció más határátkelőhelyeken is folytatódott. A rajtaütést a keleti határzóna után most a nyugati moravicai és néranádasi határállomásokon szervezték meg.

Fokozódó látványosság

A letartóztatások ezúttal ha lehet, még látványosabbak voltak: a szirénázó, lámpázó rendőrautók mellett helikopterek is megjelentek: ezeken szállították az őrizetbe vetteket a bukaresti Országos Korrupció Elleni Igazgatóságra.

Politikai megfigyelők mindebben a „hatalmi színjáték” újabb bizonyítékát vélték felfedezni, annál is inkább, mert a helikopterekre valóban nem volt szükség: a gyanúsítottak ugyanis hiába érnek rövid idő alatt Bukarestbe, ha temesvári, aradi ügyvédeik – akik nélkül nem kötelesek megszólalni – gépkocsival igyekeznek a fővárosba.

Mindez lehet gonoszkodó megállapítás is, az viszont tény, hogy – akárcsak a sireti átkelőnél – ez alkalommal is viszonylag „kis halak” – vámtisztviselők, helyi határrendőrök – kerültek horogra, holott a szálak ennél jóval magasabbra vezetnek.

Az eddigi adatok alapján alapos a gyanúja annak, hogy a korrupciós cselekedetek elsősorban nem a kistisztviselők meggazdagodására szolgáltak, hanem az azokból származó sok millió eurós összegek – különféle, egyelőre még fel nem tárt, de bizonyára bonyolult és nem kevésbé leleményes utakon – pártkasszákba kerültek. Ezért kevés a valószínűsége annak, hogy a mostani karhatalmi akció és a nyomában beinduló kivizsgálás belátható időn belül eljut majd a valódi vétkesig, a tulajdonképpeni felbujtókig, szervezőkig, irányítókig – és haszonélvezőkig.

A hallgatás oka (és jutalma)

A rajtaütések nyomán nem csupán a „vámszedők” által begyűjtött mesés összegekre derült fény, de az is kiderült, hogy a korrupciót mesterien szervezték meg, aminthogy a pénzek begyűjtése és elosztása is profi módon, központosítottan, olajozottan zajlott le, amint az általában a szervezett bűnbandák esetében történni szokott.

A Rendőrök és Vámosok Országos Szakszervezetének illetékesei ez alkalommal feltárták magának a rendszernek a lényegét. A „vámszedői hálózatban” a határátkelők teljes személyzete benne volt, ami magyarázatot ad arra is, miért hallgatott mindenki, miért nem akadt két évtizeden át a sok ezer vámilletékes között egyetlen „áruló” sem, aki felhívta volna a hatóságok figyelmét a fékevesztett korrupcióra. És érthetővé teszi azt is, hogy miért nem lépett fel ellene még belügyminiszterségei idején a szigoráról oly híres „bulldog”, Vasile Blaga? Aki ráadásul, egykori, Bihar megyei vámosként – elég jól ismerhette, belülről is a rendszert.

Határsakk

A szerepek elosztásánál a megnevezéseket a sakkjátékból kölcsönözték. A korrupciós piramis alján a gyalogok, vagyis az „egyszerű vámosok” álltak: ők vasalták be a csúszópénzeket a csempészektől, vagy egyszerűen csak attól a turistától, aki, a kígyózó sorokat elkerülve, hamarabb szerette volna folytatni az útját. A közvetlenül fölöttük következő szinten a ló következett: ezt a szerepet a váltásvezetők, vámfőnökök, adott esetben szakszervezeti főnököcskék töltötték be, feladatuk a gyalog által beszolgáltatott pénzek begyűjtése volt.

Az összekötő szerepét betöltő futó fontos személy volt, legtöbbször szakszervezeti vezetők közül választották ki. A bástya már „nagykutyának” számított, a vámtisztségviselők közül őt illette meg a legnagyobb haszon, igaz, tartotta is a hátát „alárendeltjeiért”, hiszen a „tisztséget” rendszerint a vámfelügyelőségek igazgatói, a humánerőforrás vezetői látták el. A vezér megnevezés már pártszintet jelölt, pontosabban az alsóbb szintű elosztás után megmaradt, tekintélyes összegeket átvevő magasabb rangú pártpolitikusra utalt, egészen konkrétan arra a személyre, aki a vámtisztségviselők, határrendőrök, sőt helyi adóhivatali vezetők kinevezésében dönthetett.

A piramis csúcsán áll végül az igazi haszonélvező, a király – akinek személyéről a szakszervezeti illetékesek sem tudtak/akartak közelebbit mondani.

Kirakatakció?

Nyilvánvaló, hogy a gyanút – miszerint az egymást követő látványos rajtaütéseket, őrizetbe vételeket nem véletlenül éppen most szervezték meg, amikor szinte bizonyossá vált Románia schengeni tagságának elhalasztása – csak a „vezér” meg a „király” személyének leleplezése és felelősségre vonása oszlathatná el. Nemcsak ellenzéki pártok, politikai megfigyelők, de nemzetközi körökben is sokan úgy tartják, a látványos akciók csak Brüsszel elaltatására szolgálnak.

Jóllehet Emil Boc kormányfő a történtekben a jogállam működésének kétségbevonhatatlan bizonyítékát látja, Van der Stoep holland európai parlamenti képviselő úgy véli, mindez csak azt erősíti meg, hogy Romániában minden szinten elburjánzott a korrupció, és vaskos hiba volt Románia bevétele az unióba. A Romániával szembeni bizonytalanságot a mostani bilincscsörgetés azért sem szüntetheti meg, mivel Brüsszelben nyilvánvalóan számon tartják azt is, hogy a mostanihoz hasonló, 2006-ban és 2007-ben a ploieşti-i és otopeni-i vámosokkal szemben megszervezett rajtaütés mindmáig következmények nélkül maradt.

A több mint nyolcezer korrupciós akcióval vádolt 21 otopeni-i vámos mindegyike szabadlábon van, az eljárást ellenük két alkalommal is felfüggesztették, ügycsomóik másfél évig rostokoltak az Alkotmánybíróságnál; de ploieşti-i kollégáik közül is csak néhány került rács mögé – 29 napra.

Mindezek után nem kevés derűlátásra van szüksége annak, aki a mostani rajtaütést komoly jelzésnek tekinti arra vonatkozóan, hogy a hatalom elszánta magát a korrupcióval való végső leszámolásra.