Egyesül Oroszország két legnagyobb tőzsdéje

Dmitrij Medvegyev elnök egy régi vágya, hogy Moszkvából a világ egyik pénzügyi központja legyen közelebb kerülhet  a megvalósuláshoz, ha a két pénzügyi óriás egyesíti erejét egy közös befektetői platformot teremtve, mind a külföldi beruházások, mind a belföldi tőkések számára.

A jelenlegi megállapodás szerint idén áprilisban kerülne sor egy jogilag is kötelező szerződés aláírására Oroszország két legnagyobb tőzsdéje: a MICEX csoport és az RTS között. Az RTS legnagyobb részvényesei a „Trojka Dialog” (10%), a „KIT Finance” (9,62%), az „Aton” (9,82%), az „Alfa-Bank” (9,59%), a „Deutsche Securities” (9,00%) és a „Renaissance Broker” (8,21%).

A Reutersnek nyilatkozott Alekszender Ulukajev az Orosz Központi Bank első elnökhelyettese, aki egyben a MICEX fő részvényese. Elmondta, hogy tárgyalásokat folytatnak az RTS részvényeinek több mint 50 százalékát birtokló részvényesekkel, míg reménykednek a többiek támogatásában is.

Ulukajev az üzletet az RTS barátságos elnyelésének nevezte, ami a gyakorlatban az RTS beolvadását jelenti a MICEX-be. Felbecsülték a két cég értékét is, mely szerint az RTS-t 1150 milliárd dollárra, a MICEX-et pedig 3450 milliárd dollárra taksálták, vagyis a két részvény közötti átváltási arány 1:3-hoz. A kifizetés 35 százaléka készpénzben történne, a fennmaradó 65 százalékot pedig az új cég részvényeivel finanszíroznák. Mindazonáltal Ulukajev korainak ítélte, hogy részletekbe bocsátkozzon.

Az Orosz Központi Bank elképzelései szerint az üzlet már a második negyedévben megvalósulhat és számos előnnyel járna. Kiemelkedően fontos a pénzügyi infrastruktúra fejlesztése, valamint a piacok likviditásának erősítése. A fúzió hatására javulna a befektetői légkör, egyben lökést is adna a vállalatvezetési standardok kialakulásának. Az meghozott döntések átláthatósága is növekedne a remények szerint. Továbbá elkerülhetetlen lesz a Központi Bank részesedésének csökkentése az új tőzsdei konszernben, ami a 2009-es évben elérte a 29,79 százalékot.

Jacques Der Megridicsian, az RTS igazgatótanácsának elnöke elmondta, hogy a fő részvényesek pozitívan viszonyulnak a felvásárláshoz.

Rózsa József

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »