Bevásárolta magát az RFV-be az Erste

5,68%-os tulajdonossá vált az Erste az RFV-ben, jelentette be a társaság. Ebben a történetben véleményünk szerint az Erste nem végső tulajdonosként szerepel, hanem csupán finanszírozóként vesz részt. A hazai tőkepiac sajátossága ugyanis, hogy a határidős részvénypiac likviditása alacsony, amely űrt a legtöbb esetben a befektetési szolgáltatók töltik ki azzal, hogy biztosítják a befektetőknek a tranzakciókhoz szükséges részvényszámot.

Az Erste korábban több társaságban (pl. Econet, Synergon) is hasonló szereplőként lépett fel, de más befektetési szolgáltatóknál is (pl. OTP és MKB – Econet) a napi rutin része az időszakos részesedésszerzés.

Az RFV kapcsán továbbra is az mozgatja a fantáziáját, hogy az igazgatóságba újonnan érkező kvartett – amely egy magyar, egy lengyel, egy amerikai és egy német tagból áll – mennyiben determinálja az RFV terjeszkedési terveit.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »