Színjáték volt csak Kairóban?

Egy harminc éves rezsim alatt az állam kitanulja az emberek lelkét, és pontosan tudja, milyen eszközökkel keltsen félelmet. Így vélekedtek azok a tüntetők, akik szerint az első napok történései egyszerűen meg voltak rendezve.

„Nem tudom, mit játszottak velünk. A hatóságok egyfolytában azt súlykolták, hogy maradjunk otthon, mert kiszabadultak a foglyok, és a betörők. A házaink előtt ezért két órás váltásban őrködnek a férfiak, de senki sem látott még betörőt, ”mondja Mariana, harmincas női aktivista, aki egyedül sétált az utcán a keddi nagy tüntetés előtt. Ferdítetésnek tartja azt is, amit a nemzetközi tévécsatornák mutatnak, és ezzel nincsen egyedül. Többen meg vannak győződve róla, hogy a rendőrség három napos távolléte nem volt véletlen.

„Felejtsd el, ami a médiában van. Mubarak engedte rá a rendőröket a népre, hogy zűrzavart keltsen. Ők engedték ki a rabokat is, és ők rongálták meg a Nemzeti Múzeumot. A másik részük civil ruhába öltözött, és az új kormányt protezsálták a tömegben,” vélekedett Ahmed a tűntetés azon napjaira utalva, amikor a rendőrség  elszivárgott az utcákról.  

Az egyiptomi emberek és rendőrökkel konfliktusa az utóbbi években fokozódott. Nem szerették őket a mindenki számára evidens korrupció miatt, de a 2005-ös, több jelöltes választások, és az azt követő letartóztatások óta a titkosszolgálatokkal való összejátszás vádja is felmerült. Nem véletlen, hogy a tűntetés eredetileg a „Rendőrség Napjára” szerveződött. A múlt hét kedden az utcára vonulók azonban akkor még azzal is beérték volna, ha Mubarak megígéri, hogy nem indul a választásokon. A békés demonstráció a rendőrségi agresszió hatására fordult át személyes hadjárattá: a tömeg felettébb zokon vette, hogy hülyének nézik.

 „Kinn voltam az első naptól. Mi békés tűntetést jelentettünk, de ez a szemét ellenünk fordította a rendőrséget. Pedig nekik minket kellett volna védeniük. Most már nem csak az elnök leváltását akarjuk, hanem jogi pert is. Ez egy bűnöző,” kelt ki magából egy ambiciózus fiatal, aki a diplomáciában dolgozik. 

Mubarak régi félelmeket hívott elő, amikor a betörőkkel fenyegetőzött. Olyan kifinomult forgatókönyvet írt a tűntetésre, amire az emberek már számitottak. Benne – az állam által is fenntartott – társadalmi egyenlőtlenségeket, a szegénységet és az irigységet próbálta kijátszani. Akinek ugyanis egy kicsivel több volt, mint a puszta megélhetés, attól  kellett félnie, hogy a szegények betörnek.  A társadalom szétcsúszása miatt, a gyanakvás már rátelepedett a fiatal egyiptomi nemzedékre. Sokszor nem alaptalanul. Egy fiatal művésznő, aki büszke arra, hogy sok munkával tudott veenni egy lakást, és a minisztériumokból is vannak megrendelői, szintén a hivatalt okolja a kialakult paranoiáért. „Ezt az országot olyanok képviselik, akiket csak úgy odatettek. A saját szememmel láttam, hogyan lopják meg az embereket. Kilencven százalékuk nem tisztességes, gyorsan akarnak meggazdagodni, és sokan a megrendelésért sem fizetnek. Azok rongálták meg a Múzeumot is, hogy mindenkire ráijesszenek, és hogy a rossz hirünket keltsék külföldön, ” mondja a müvésznő teljes meggyöződéssel. Szerint az utca teljes mértékben biztonságos, van étel, és az emberek vigyáznak egymásra.

A harmincnégy éves Omart az üzleti partnere zsebelte ki korábban. Ő mindig is a kézzelfogható dolgokban hitt, ezért az egyetem helyett, a turistákhoz kötődő üzletekkel kereste a kenyerét. A hosszú évek alatt összeszedett vagyont végül egy, az ismerősével egyetemben nyitott ajándékboltba fektette be. A bevétel kevéssel a nyitás után eltűnt. Omarnak több év kellett a talpra álláshoz, de az ügyet még nem tudta elfelejteni. Meg van győződve róla, hogy amint valahova pénz áll, az irigyek nyomban rátelepszenek.„Én nem politizálok, mert élni akarok. Csak hagyjanak békén, és ne mondja meg senki, hogy mit csináljak,” mondta még a lázadás kitörése előtt. Most ő is új reménnyel ment az utcára az „egyiptomi nép forradalmában” részt venni. A korrupció visszaszorítását várja, egy olyan jövőt, amiben nem kell mindig hazudni. Bár a gyors változásban nem hisz.

Rajacic Ágnes

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »