Tusványososon jelenthetik be az új magyar párt bejegyzését

Tőkés András, Tőkés László testvére, aki az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) országos kezdeményező bizottságának tagja, közölte: az EMNP bejegyzését az idei tusványosi szabadegyetemen jelenthetik be.

Tőkés András keddi sajtótájékoztatóján elmondta: a testvére, Tőkés László EMNT-elnök által kezdeményezett párt bejegyzéséhez Maros megyében 2500 aláírást szeretnének összegyűjteni.

„Országos szinten legalább 25 000 aláírásra van szükség 18 megyéből és Bukarestből, de megyénként legalább 700 aláírás kell. Tehát, ha a 19 egységben egyenként 1000 aláírást gyűjtenek, abból még nem jön ki a 25 000, tehát kellenek olyan megyék, ahol többet gyűjtünk, és ilyen lehet Hargita, Kovászna, Maros ás Bihar. Maros megyében mi 700 helyett 2 500-2 700 aláírást szeretnénk gyűjteni” – magyarázta.

Tőkés András szerint leginkább az önkéntesek által gyűjtött aláírásokra számítanak, de, akik aláírásukkal szeretnék támogatni az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bejegyzését, megtehetik azt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) által megnyitott Demokrácia Központokban is.A Demokrácia Központokat azzal a céllal nyitották meg, hogy tanácsadással szolgáljanak a magyar állampolgárságot igénylőknek, de, aki akarja, ott is támogathatja aláírásával az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését – mondta.

„Én nem nagyon dolgozom itt, a Demokrácia Központban, de itt csak több mint 110 aláírást gyűjtöttek össze. Ez elég gyenge arány. Nem azzal kezdik, hogy ťAlá akarod írni?Ť, hanem, miután befejezték (az állampolgársággal kapcsolatos tanácsadást – szerk. megj.), ha akarja, aláírhatja. Ha nem, hát nem (…)” – panaszolta Tőkés András.

Tőkés András elmondta, az Erdélyi Magyar Néppárt bejegyzését az évente megszervezett tusnádfürdői Nyári Szabadegyetemen jelenthetik be.

„Két elképzelés van: minél hamarabb gyűjtsük össze az aláírásokat, hogy legyen bejegyezve a párt, vagy hogy az aláírásgyűjtést kössük össze a belső szervezetépítéssel. Én a második elképzelést támogatom. Le kell lassítanunk az aláírásgyűjtés folyamatát annak érdekében, hogy minél egészségesebb új pártot építsünk, mert ez a párt nem lehet olyan, mint az RMDSZ vagy a Magyar Polgári Párt (MPP). A javasolt határidő március vége. Nem állunk meg a 2500 aláírásnál, hanem minden településre el akarunk jutni, hogy ott hozzunk létre helyi szervezetet. Nem zavarna, ha az aláírásokat április végéig gyűjtenénk össze. Azt mondták, jó lenne, ha Tusnádfürdőn bejelenthetnénk a párt bejegyzését, az megfelelő alkalom lenne” – foglalta össze Tőkés András.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közgyűlésének küldöttjei 2010 december elején Székelyudvarhelyen szavazták meg az Erdélyi Magyar Néppárt létrehozásáról szóló határozatot. A határozat szerint a pártot az erdélyi magyar közösség politikai érdekeinek képviselete céljából hozták létre.

Kitekintő / Nyugati Jelen

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »