Luigi Di Maio egy különleges EP-frakció létrehozásán munkálkodik

Közös európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportot szeretne létrehozni a francia sárgamellényesekkel, valamint lengyel, horvát és finn pártokkal Luigi Di Maio olasz kormányfő-helyettes, az 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője – derül ki abból az interjúból, melyet szerdán jelentetett meg az Il Fatto Quotidiano című napilap.

Di Maio elmondta, hogy a következő napokban találkozik a francia sárgamellényesek néhány vezetőjével. Nem árulta el, hogy kikről van szó, illetve hogy mikor és hol tervezik a találkozót a Rómában kormányra jutott mozgalom és a franciaországi utcákon tüntetők között.

A kormányfő-helyettes hangsúlyozta, hogy a tervezett EP-frakcióhoz a lengyel Kukiz’15, a horvát Élő Pajzs (Zivi zid) és a finn Most Mozgalom (Liike Nyt) párt is megerősítette csatlakozását. A közös európai képviselőcsoport 10 pontos programját február közepén akarják aláírni Rómában.

A jobboldali, populista Kukiz’15-t a punkzenész Pavel Kukiz alapította, a párt a 2015-ös lengyel választásokon harmadik lett.  A szintén populista Zivi zid politikája EU-ellenes, a Liike Nyt pedig liberális politikát hirdet. Mindhárom alakulat 2015 óta politizál.

A „közvetlen demokrácia nagy európai családját akarjuk létrehozni” – mondta Di Maio.

Az M5S vezetője korábban is kiállt a sárgamellényesek mellett, legutóbb január 7-én egy nyílt levélben. Az olasz politikus közeledését azonban Jacline Mouraud, a sárgamellényesek volt szóvivője már többször elutasította. A párizsi kormány nevében Nathalie Loiseau EU-ügyi miniszter reagált, hangoztatva, hogy az olasz kormány foglalkozzon inkább Olaszországgal.

Az M5S a 2014-es EP-választáson a voksok 21,16 százalékát kapta Olaszországban. Jelenleg 12 EP-képviselővel rendelkezik, akik a Szabadság és Közvetlen Demokrácia Európája (EFDD) nevű frakcióban ülnek.

Forrás: MTI

Friss hírek