Új orosz rakétarendszer okoz gondot a NATO-nak

Az Egyesült Államok szükség esetén kész megsemmisíteni a vonatkozó nemzetközi szerződés előírásai ellenére kifejlesztett rövid és közepes hatótávolságú orosz rakétákat – jelentette ki Kay Bailey Hutchison amerikai NATO-nagykövet kedden Brüsszelben.

Oroszországnak fel kell hagynia a 9M729 elnevezésű új rendszere kiépítésével, mivel az sérti a szárazföldi állomásoztatású rövid és közepes hatótávolságú rakéták felszámolásáról 1987-ben megkötött szerződést (INF) – hangsúlyozta sajtótájékoztatóján Hutchison. Hozzátette, hogy Washington bizonyítékokkal látja el szövetségeseit az orosz jogsértésekről, és bár elkötelezett a diplomáciai megoldás mellett, készen fog állni a tiltott, nukleáris robbanótöltetek célba juttatására is alkalmas rakéták megsemmisítésére.

„Megteremtjük a lehetőségét az országainkat elérni képes, szerződésszegéssel telepített rakéták  megsemmisítésének, amennyiben folytatódik a dolog” – fogalmazott.

„Hosszú évek óta próbálunk üzenni Oroszországnak, hogy tudunk a jogsértéseikről, bemutattuk a bizonyítékainkat, amelyeket most a szövetségeseink elé tárunk, hogy segítsenek tárgyalóasztalhoz ültetni Moszkvát” – tette hozzá. Elemzők szerint a nagykövet szavai nem voltak teljesen egyértelműek, nem tudni biztosan, hogy a már kilőtt orosz rakéták  lelövéséről vagy egy esetleges megelőző csapás lehetőségéről beszélt – Hutchison stábja a sajtó megkeresésére nem kívánt további felvilágosítást nyújtani.

Mindenesetre sokan úgy vélik, hogy a Donald Trump elnök által jelölt nagykövet kijelentése rendkívül határozott figyelmeztetés a Kremlnek, és ez tovább ronthatja a két ország viszonyát. 

Moszkva élesen tagadja, hogy olyan rakétarendszert fejlesztene, amellyel szinte előjelek nélküli atomcsapást mérhetne Európára, sőt az Egyesült Államokat vádolja a szerződés megsértésével. Hutchison ugyanakkor leszögezte, hogy országa betartja a szabályokat, viszont ha az oroszok nem állnak le, akkor eljöhet a pont, amikor az Egyesült Államoknak át kell lépnie a megállapodásban rögzített előírásokat.

James Mattis amerikai védelmi miniszter – aki a dél-kínai tengeri incidens miatt tegnap lemondta erre a hónapra tervezett kínai látogatását –  mindeközben arról számolt be, hogy NATO-beli kollégáival is egyeztetni fog a kérdésről az észak-atlanti szövetség szerdán kezdődő brüsszeli ülésén.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI / CNBC

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »