Egyre nagyobb az esélye a Brexit megállapodás kudarcának a brit külkereskedelmi miniszter szerint

A brit külkereskedelmi miniszter szerint egyre nő annak az esélye, hogy nem születik megállapodás az Egyesült Királyság európai uniós tagsága megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről. Liam Fox az Európai Bizottságot hibáztatva úgy vélekedett, már 60 százalék a valószínűsége ennek.

A The Sunday Times című vasárnapi lapban megjelent interjúban a kormányzó Konzervatív Párt és a kormány keményvonalas Brexit-párti táborának szószólója kompromisszumképtelennek nevezte az Európai Bizottságot, Michel Barnier főtárgyalóról pedig azt mondta, egyszerűen azért utasította el a brit kormány júliusban előterjesztett javaslatcsomagját, “mert még nem volt hasonlóra példa”.

Theresa May kormánya szabadkereskedelmi térség létrehozását javasolja az áruk kétoldalú forgalmára vonatkozóan, a szolgáltatások terén viszont a felek nem férnének hozzá egymás piacához a jelenlegi szinten. A javaslatcsomagot tartalmazó fehér könyv szerint korlátoznák a munkaerő szabad áramlását. Az Európai Bizottságnak azonban fenntartásai vannak a javaslatok működőképességével kapcsolatban.

Liam Fox megjegyezte, korábban nem gondolta volna, hogy nagyobb ötven százaléknál annak az esélye, hogy nem jön létre megállapodás az ország európai uniós tagságának 2019 márciusában várható megszűnése előtt, de most úgy látja, hogy megnőtt a kockázata ennek.

Az Európai Uniónak el kell döntenie, hogy polgárainak gazdasági érdekeit szem előtt tartva cselekszik, vagy továbbra is egy olyan megközelítést erőltet, amelyet a szabályai iránti megszállottság határoz meg – mondta, az Európai Bizottság kompromisszumképtelenségét okolva azért, hogy szerinte nő a megállapodás nélküli Brexit kockázata.

Theresa May kormánya komoly diplomáciai offenzívát indított javaslatainak elfogadtatására a héten. Brit sajtókommentárok szerint elsősorban Németországot és Franciaországot akarják megnyerni terveiknek. A két ország közül az utóbbival vannak nagyobb nehézségeik, a napokban a brit kormány három tagja is tárgyalt Franciaországban, majd szabadságát megszakítva pénteken Theresa May felkereste Emmanuel Macron francia államfőt.

Liam Fox azonban úgy véli, Michel Barnier már elutasította a brit kormány javaslatait, ami tovább növeli a megállapodás nélküli Brexit esélyét. Mint fogalmazott, brit részről lefektették egy lehetséges megállapodás alapjait. Az Európai Bizottságra utalva hozzátette: “Ha az Európai Unió úgy dönt, hogy a meg nem választottak teológiai rögeszméi felülkerekednek az emberek gazdasági jólétén, akkor ez a bürokraták Brexitje, nem a népé, és ennek csak egyetlen végkimenetele lehet”.
Megjegyezte azt is, hogy ha a brit javaslatcsomag nem nyerte el az Európai Unió tetszését, akkor “mutassanak nekünk ők egy olyat, amely szerintük elfogadható lehet számunkra”.

  • További témába vágó cikkeink:

Forrás: The Sunday Times / MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás