Vége a német koalíciós vitának, itt az ideje visszatérni a munkához

A német kormánynak a menekültügy körüli viták lezárásával vissza kell térnie a munkához – mondta Angela Merkel kancellár egy szerdai interjúban.

Az ARD országos köztelevízióban sugárzandó interjúban az előzetesen ismertetett részletek szerint a kancellár kiemelte: “tekintettel az emberekre, akik megválasztottak minket, sürgősen vissza kell térnünk a munkához”. A kormány az első száz napja alatt sokat elért, de ez a Németországba igyekvő, az Európai Unióban máshol már regisztrált menedékkérők ügye körüli viták miatt “kissé háttérbe szorult” – mondta.

Hangsúlyozta: szilárd meggyőződése, hogy a Kereszténydemokrata Unió (CDU), a testvérpárt Keresztényszociális Unió (CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) koalíciója kitölti a 2021 őszéig tartó választási ciklust. “Azt viszont nem tudom megígérni, hogy más ügyekben nem lesznek megint viták” – mondta Angela Merkel, hozzátéve, hogy a vita a kormányzás természetes része, amikor három párt koalíciója vezeti az országot.

Pártja, a CDU és a Horst Seehofer vezette bajor CSU viszonyát pedig mindig is az “eltérő megközelítések” jellemezték, ezt mutatják például a külföldi autósokat célzó autópályadíj bevezetése körüli viták – jegyezte meg a pártelnök-kancellár.

Azzal kapcsolatban, hogy Horst Seehofer és a CSU el akarta érni, hogy feltétlenül és az érintett ország viszonyulásától függetlenül megtagadják a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain a máshol már regisztrált menedékkérőktől, hangsúlyozta, hogy a kormány politikájának irányait a kancellár határozza meg, a minisztereknek pedig igazodniuk kell ehhez. “Éppen ezért nem is kerül sor menekültek egyoldalú visszafordítására” – mondta Angela Merkel.

Berlin, 2018. júluius 4.
Horst Seehofer belügyminiszter, Olaf Scholz pénzügyminiszter és Angela Merkel kancellár (b-j) a 2018-as szövetségi költségvetésről tartott vitán a német parlamenti alsóház, a Bundestag ülésén Berlinben 2018. július 4-én. (MTI/EPA/Filip Singer)

A tervezett tranzitközpontokról elmondta, hogy az embereket legfeljebb 48 órára rendőri felügyelet alá veszik, a nők és a gyermekek pedig külön elhelyezést kapnak. A 48 órás határidő a német alaptörvényből következik, két napon belül meg kell állapítani, hogy a tranzitközpontokba érkezők jogosultak-e menedékjogi kérelem benyújtására. Ha ez nem sikerül, át kell helyezni őket a többi menedékkérőnek rendszeresített befogadóközpontokba – ismertette a kancellár.

A megoldás az úgynevezett repülőtéri eljárás mintáját követi, ami azt jelenti, hogy a tranzitközpontokban elhelyezett menedékkérők jogilag nem tartózkodnak Németországban.

Az eljárást a legutóbbi nagy menekülthullám után, 1993-ban vezették be. Főleg akkor alkalmazzák, ha a repülővel érkező menedékkérők közül valakinek nincsenek papírjai, vagy nyilvánvalóan nem szorul a német állam védelmére. Ilyen esetekben megtagadható a belépés az országba. Az eljárást 48 órán belül folytatják le, a kérelmezőnek a döntésig a repülőtéren kijelölt – jogilag az ország területén kívüli – helyen kell maradnia. A menekültügyi hatóság döntése ellen jogorvoslattal lehet élni, az illetékes közigazgatási bíróságnak 14 napon belül döntenie kell az ügyben. Ha a jogerős döntés szerint az illető nem jogosult menedékjogi kérelem benyújtására, külföldre kell távoznia a repülőtér tranzitzónájából.

A CDU és a CSU hétfőn egy három pontból álló megállapodással zárta le hetek óta húzódó vitáját, amely arról szólt, hogy miként lehet megtagadni a belépést a német határ állandó ellenőrzés alá vont pontjain – a bajor-osztrák határ három átkelőjénél – a máshol már regisztrált menedékkérőktől.

A testvérpártok egyetértésre jutottak, hogy a német-osztrák határon új határigazgatási rendszert kell bevezetni mindazon menedékkérők belépésének akadályozására, akik menekültügyi eljárását az EU-s szabályok alapján nem Németországban kell lefolytatni, hanem abban a tagállamban, amelyben elsőként regisztrálták őket.

Ezért úgynevezett tranzitközpontokat kell kiépíteni, amelyekből visszaszállítják a kérelmezőket az ügyükben illetékes államba. Amennyiben pedig a menekültügyi eljárás lefolytatásában illetékes ország nem hajlandó megállapodást kötni az EU-s visszaküldési szabály végrehajtását célzó együttműködés javításáról, akkor az adott menedékkérőtől megtagadják a belépést egy Ausztriával kötendő egyezmény alapján.

Kapcsolódó cikkünk: Migráció: Merkel azért húzhatta be a vészféket, mert félti a hatalmát

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Elég reménytelen helyzetbe került Theresa May

Theresa May szerint holtpontra jutottak a Brexit-tárgyalások, mert nem kívánja semmissé tenni a népszavazás eredményét, és az országot sem fogja feldarabolni. A briteknek viszont lassan be kell látniuk, hogy Írországot nem ránthatják ki az EU-ból, az ír-északír határellenőrzés elkerülésére ennek hiányában pedig egyetlen megoldás létezik: a közös gazdasági- vagy vámövezet.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás