Észak-Korea végleg lemondhat az atomfegyverekről

Észak-Korea májusban végleg bezárja phungeri nukleáris gyakorlóterét, a létesítmény felszámolása nyilvánosan, amerikai és dél-koreai biztonsági szakértők és újságírók jelenlétében zajlik majd – közölte vasárnap Jun Jon Csan dél-koreai elnöki szóvivő.

Jun szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezető Mun Dzse In dél-koreai elnökkel pénteken tartott panmindzsoni csúcstalálkozóján tett erre ígéretet.

A szóvivő elutasította azokat az ellenzéki bírálatokat, hogy Észak-Korea azért egyezett bele az atomterep felszámolásába, mert az egyébként is működésképtelen. “Egyesek azt mondják, hogy Észak-Korea azért semmisíti meg a létesítményeket, mert siralmas állapotban vannak, de látni fogják, hogy ez nem így van” – mondta.

Jun szó szerint idézte Kim Dzsong Unt, aki a csúcstalálkozón azt mondta: “Dacára a szembenállásomnak az Egyesült Államokkal, az emberek látni fogják, hogy nem az a fajta ember vagyok, aki képes atomcsapásokat mérni Dél-Koreára, a csendes-óceáni térségre vagy Amerikára!”

A szóvivő szerint Kim azt is mondta, hogy amennyiben Phenjannak és Washingtonnak sikerül egymás iránti bizalomra épülő kapcsolatokat teremtenie, Észak-Korea lemondhat az atomfegyverekről, és a gazdasági fejlődésre tud összpontosítani, javítva ezzel saját polgárainak életét.

A dél-koreai elnöki szóvivő arról is beszámolt vasárnap, hogy Észak-Koreában azt tervezik: harminc perccel előre állítják az órákat, hogy ugyanabban az időzónában legyen az ország, mint déli szomszédja. Észak-Korea 2015-ben bevezette a “phenjani időt”, fél órával visszatekerve az órákat.

Panmindzson, 2018. április 27. Kim Dzsong Un észak-koreai vezetõ (b) és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fog, miután sajtótájékoztatót tartottak a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben a déli oldalon levõ Béke Házában folytatott tárgyalásukat követõen 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve elõször lép észak-koreai vezetõ dél-koreai területre. (MTI/AP pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

Panmindzson, 2018. április 27.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető (b) és Mun Dzse In dél-koreai elnök kezet fog, miután sajtótájékoztatót tartottak a két Koreát elválasztó panmindzsoni demilitarizált övezetben a déli oldalon levő Béke Házában folytatott tárgyalásukat követően 2018. április 27-én. Kim Dzsong Un személyében 65 éve először lépett észak-koreai vezető dél-koreai területre. (MTI/AP pool/Korea-közi csúcs sajtószolgálata)

A phungeri atomlétesítményről korábban számos szakértő feltételezte, hogy alkalmatlan a további használatra, de a 38 North című, Észak-Koreára szakosodott amerikai hírportál műholdas adatok elemzése alapján ezt a minap cáfolta. Elemzése szerint a Mantap-hegyi, északi alagutat – ahol az utolsó öt kísérleti atomrobbantást végrehajtották – a 2017 szeptemberi hatodik kísérleti atomrobbantás után ideiglenesen üzemen kívül helyezték. A nyugati és a déli alagutak azonban, ahol befejezték az előkészítő munkálatokat, alkalmasak kísérleti atomrobbantások végrehajtására. A legutóbbi időkig a telepen aktív – valószínűleg építési – tevékenység volt megfigyelhető, március közepétől azonban ezeket leállították.

Észak-Korea 1993-ban jelentette be, hogy felmondja az atomsorompó-szerződést, és 2003-ban véglegesen kilépett belőle. Az év szeptemberében az ország atomhatalomnak nyilvánította magát. Kim Dzsong Un már egy héttel a Korea-közi csúcstalálkozó előtt, április 20-án bejelentette, hogy Phenjan felfüggeszti nukleáris kísérleteit és rakétatesztjeit, továbbá bezárja nukleáris kísérleti terepét. Azt mondta, hogy már másnap, vagyis április 21-től leállnak az atom- és az interkontinentális rakétákkal végzett kísérletekkel, továbbá a phungeri atomlétesítmény bezárásával Észak-Korea egyben csatlakozik a globális nukleáris leszerelési folyamathoz.

“Nem fogunk nukleáris fegyvert és azzal kapcsolatos műszaki ismereteket átadni más országoknak” – fogadkozott Kim felszólalva a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának plenáris ülésén.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Trump is értesült a Korea-közi csúcson elhangzottakról

Donald Trump amerikai elnök telefonon vitatta meg Mun Dzse In dél-koreai elnökkel a pénteki Korea-közi csúcstalálkozó eredményeit, és megköszönte neki a közelgő, legmagasabb szintű amerikai-észak-koreai tárgyalások előkészítéséért tett, Washingtonnal  összehangolt erőfeszítéseit – közölte szombaton a Fehér Ház.

A közlemény szerint Trump és Mun egyetértett abban, hogy Kim Dzsong Un az Egyesült Államok és Dél-Korea, illetve a nemzetközi közösség példa nélküli nyomásgyakorlásának köszönhetőn fejezte ki készségét a Donald Trumppal folytatandó tárgyalásokra. Azt a véleményt fogalmazták meg mindketten, hogy Észak-Korea számára “a békés és derűs jövő” csak a Koreai-félsziget “teljes, hiteles és visszafordíthatatlan” atommentesítése után jön el.

Donald Trump szombaton Michiganben tartott beszédében azt mondta, hogy három-négy héten belül találkozik Kim Dzsong Unnal. Szerinte az észak-koreai fél mihamarabb le akarja bonyolítani a csúcstalálkozót. A CBS amerikai hírtelevízió ugyancsak szombaton amerikai kormányzati forrásokra hivatkozva hírt adott arról, hogy Kim és Trump találkozója Mongóliában vagy Szingapúrban lesz.

Kapcsolódó anyagunk: Kim Dzsong Un egy nagy kérdőjel az USA számára

Forrás: MTI/Reuters/AFP/AP/dpa/TASZSZ/Yonhap/Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Megindult a lejtőn Törökország

Leminősítette Törökország eddig sem befektetési ajánlású államadós-besorolását két nemzetközi hitelminősítő, a Standard & Poor's és a Moody's Investors Service, egyaránt elsősorban azzal a várakozásukkal indokolva a lépést, hogy a török líra legutóbbi szélsőséges árfolyam-kilengései és az ebből eredő, várhatóan meredek ívű fizetésimérleg-mozgások kikezdik a török gazdaság alapjait. Az S&P jövőre recesszióval számol Törökországban.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás