Örmény válság: a bukott miniszterelnök pártja nem indít jelöltet

A kormányon lévő örmény köztársasági párt (RPA) nem állít saját jelöltet a miniszterelnöki posztra – közölte szombati sajtótájékoztatóján Eduard Sarmazanov pártszóvivő, aki egyben a kaukázusi ország parlamentjének egyik alelnöke.

„Úgy döntöttünk, hogy nem indítjuk a miniszterelnöki posztra szánt jelöltünket, és megvárjuk mások jelöltállítását. Ha már minden világos lesz, a köztársaságpártiak (a jelölt mellett vagy ellene, de) egyhangúlag fognak szavazni” – jelentette ki Sarmazanov a május 1-jére kitűzött parlamenti szavazásra utalva.

A kormánypárti politikus hozzátette: nem ért egyet David Arutinjan ügyvezető igazságügyi miniszternek azzal a véleményével, hogy pártja „kisajátította a politikai teret” az országban. „Az RPA kormányzása alatt az ország minden téren fejlődött” – hangoztatta.

Az április közepén miniszterelnökké választott Szerzs Szargszján volt államfő egy héten belüli távozását tüntetésekkel kikényszerítő ellenzék vezetője, Nikol, Pasinján korábban azt állította, hogy az RPA néhány képviselője kész lenne egy „nép által állított jelöltre” szavazni, aki ő maga lenne.

A Jelk liberális pártszövetséget vezető, 42 éves ellenzéki képviselő egy szombati nagygyűlésen azt mondta: kész tárgyalásokat folytatni a hatalmon lévő Örményország Köztársasági Pártja (RPA) parlamenti frakciójával. Pasinján újfent azt hangoztatta, hogy „minden tárgyalásnak a hatalom békés átadásáról kell szólnia”, ugyanakkor a hatalmon lévő elit elleni tüntetések folytatására szólította fel híveit.

„Újult erővel kell folytatni minden tiltakozó és polgári engedetlenségi akciót. A nép győzelmét el kell, hogy ismerjék” – mondta Pasinján az Ijeván városában tartott megmozduláson. „Erőszakra azonban nem kerülhet sor” – figyelmeztetett.

Az Interfax orosz hírügynökség helyszíni jelentése szerint Pasinján arra szólította fel híveit, hogy rendezzenek nagy tüntetést a főváros Jerevánban május 1-jére, arra a napra, amelyen a kormánypárti többségű parlament új miniszterelnököt készül választani.

Jereván, 2018. április 27. Tüntetők követelik Nikol Pasinjánnak, az örmény ellenzéki tiltakozások vezetőjének a kormányfővé választását Jerevánban 2018. április 26-án. Pasinján ugyanezen a napon a parlamentben tárgyalt, hogy támogatást szerezzen miniszterelnök-jelöltségének. Az örmény törvényhozás május 1-jén választja meg az ország új miniszterelnökét. (MTI/AP/Szergej Gric)

Jereván, 2018. április 27.
Tüntetők követelik Nikol Pasinjánnak, az örmény ellenzéki tiltakozások vezetőjének a kormányfővé választását Jerevánban 2018. április 26-án. Pasinján ugyanezen a napon a parlamentben tárgyalt, hogy támogatást szerezzen miniszterelnök-jelöltségének. Az örmény törvényhozás május 1-jén választja meg az ország új miniszterelnökét. (MTI/AP/Szergej Gric)

Örményországban április első felében kezdődtek el a Pasinján szervezte tömegtüntetések, tiltakozásul az ellen, hogy a kormányzó köztársasági párt az államfői posztot tíz éven át betöltő, oroszbarát Szerzs Szargszjánt válassza kormányfővé. Az ellenzék úgy vélte, hogy a nemrég életbe lépett, a kormányfői jogköröket kiterjesztő alkotmánymódosítás csakis Szargszján hatalmon maradását szolgálta. Az április 17-én kormányfővé választott Szargszján a tiltakozások hatására hat nap után lemondott posztjáról, s helyére közeli szövetségesét, Karen Karapetján volt kormányfőt választották meg ügyvezető kormányfőnek.

Az új miniszterelnök megválasztását május 1-jére tűzték ki a parlamentben, a választás nyílt szavazással zajlana. A kormányzó köztársasági párt hajlandó lenne ezt követően előrehozott parlamenti választásokat kiírni, de alkotmányellenesnek tartja az ellenzéknek azt a követelését, hogy csakis Pasinján kormányfővé választását tartják elfogadhatónak, hogy azután ők rendezhessék meg az előrehozott választásokat.

Oroszország, amelynek katonai támaszpontja van Örményországban, csütörtökön közvetíteni próbált a válságban, amelyet a Kreml hivatalosan „örmény belügynek” nevez. Karen Karapetján telefonon tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel egyetértettek abban, hogy az örményországi válsághelyzetet kizárólag az érvényes alkotmány keretei között, a 2017 áprilisában megtartott legitim parlamenti választások eredménye alapján lehet rendezni. Szerdán Moszkvában tárgyalt Armen Gevorkján örmény miniszterelnök-helyettes, Edvard Nalbandján ügyvezető külügyminiszter, valamint a jereváni parlament több képviselője is.

Forrás: MTI/TASZSZ/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »