A lengyelek engedtek az Európai Bizottságnak

Megszavazta az Európai Bizottság  által vitatott bírósági törvények egyes módosításait csütörtök este a lengyel szejm, a parlamenti többség szerint ezzel eleget tettek a brüsszeli ajánlások egy részének. A módosítások a bíróságok szervezetéről, az országos igazságügyi tanácsról, valamint a legfelsőbb bíróságról szóló törvényre vonatkoznak, továbbá változnak az alkotmánybíróságról szóló törvény végrehajtási előírásai is.

Az elsőként említett, tavaly júliusban elfogadott jogszabályban az eddigihez képest korlátoznák az igazságügyi miniszter szerepét a bírósági elnökök leváltásában, a leváltási folyamatot két fázisra bontanák, és nagyobb beleszólásuk lenne a bírói köröknek. A törvény korábbi változata az Európai Bizottság szerint a bíróságok függetlenségét veszélyeztette.

Az Európai Bizottság ajánlásainak megfelelően enyhülnek a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentésére vonatkozó előírások. A 65 éves korhatárt elért bírák további foglalkoztatásáról nem az államfő, hanem az országos igazságszolgáltatási tanács (KRS) döntene. Ez szintén lépést jelent a bírói függetlenség megerősítése irányában.

A legfelsőbb bíróság esetében pedig egyaránt 65 évben határoznák meg a női és a férfi bírák jelenleg különböző nyugdíjkorhatárát. A vonatkozó törvényt tavaly decemberben fogadták el, ennek értelmében a legfelsőbb bíróság női tagjait 60 éves, a férfiakat pedig 65 éves korban nyugdíjazták volna, az államfő viszont a szolgálati idő meghosszabbításáról dönthet az érintettek kérésére.

A nők esetében a 65 éves kor nem lenne kötelező érvényű, ők a Lengyelországban hatályos általános szabályoknak megfelelően 60 éves korban is nyugdíjba vonulhatnak, ha így döntenek.

Az elfogadott módosítások között szerepel továbbá az ellenzéki Polgári Plaform javaslata is, ez a legfelsőbb bíróságnál alkalmazandó ülnökökre vonatkozik. Őket az előbbi változat szerint nyílt, a módosítás után titkos szavazással választja meg a szenátus.

Az alkotmánybíróságra vonatkozó módosítás lehetővé teszi, hogy közzétegyék a lengyel jogi közlönyben azt a három alkotmánybírósági döntést, amelyeket a korábbi, jórészt az előző kormány idején kialakult összetételű testület hozott. A kihirdetéskor megjegyzik, hogy a  döntések törvénysértő módon születtek, és a már nem hatályos jogszabályokra vonatkoznak. A három említett döntés kihirdetése az Európai Bizottság ajánlásai között szerepelt.

Az ellenzéki képviselők zöme a tervezetek ellen szavazott, miután a parlamenti vita során látszatváltozásnak minősítették a módosítások többségét. A jogszabályokat még a szenátusnak és az államfőnek kell jóváhagynia.

Varsóban hétfőn tájékozódott a lengyel bírósági reformról az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans. Jacek Czaputowicz lengyel külügyminiszter akkor leszögezte: Brüsszel és Varsó olyan konszenzusra törekszik, amely a Lengyelországgal szemben tavaly decemberben a 7. cikk szerint elindított eljárás lezárását célozza.

Kapcsolódó cikkünk: Megoldódni látszik az EU és Lengyelország vitája

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Gyorsabb piacnyitást ígér a kínai kormányfő

A kínai gazdaság további és gyorsabb ütemű megnyitását, a szellemi tulajdonjogok védelmének erősítését, és a vámtarifák csökkentését ígérte Li Ko-csiang kínai kormányfő szerdán a "nyári Davosként" is emlegetett Világgazdasági Fórumon, amelyet a kelet-kínai Tiencsinben rendeztek meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás