Németország a szabadkereskedelem mellett érvelt

Tovább kell erősíteni az utóbbi évtizedekben kifejlődött nemzetközi kereskedelmi rendszert, és mindenkinek be kell látnia, hogy a piacok nyitottságával és a kereskedelem szabadságával jár a legjobban – mondta pénteken Peter Altmaier német gazdasági miniszter az amerikai védővámokkal kapcsolatban.

A miniszter – aki a napokban Washingtonban folytatott tárgyalásai révén az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekért felelős tagja, Cecilia Malmström mellett a legnagyobb mértékben járult hozzá ahhoz, hogy az Európai Uniót (EU) egyelőre nem sújtják az acélra és alumíniumra kivetett védővámok – a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy “intenzív és koncentrált” tárgyalásokat kell folytatni Donald Trump amerikai elnök kormányával a megemelt vámok alóli mentességre kapott átmeneti időszak végéig, május 1-jéig.

A tárgyalásokkal el kell érni, hogy ne kevesebb, hanem több együttműködés legyen a nemzetközi kereskedelemben, és megerősödjék a világkereskedelmi rendszer.

Az utóbbi évtizedekben a vámok folyamatos csökkenése volt a meghatározó, ami világszerte növelte a jólétet, a globalizáció pedig kölcsönös függőségek hálózatába szervezte a gazdaságokat, ami erősítette a nemzetközi együttműködést. Ezeket az eredményeket nem szabad kockáztatni, és a német kormánynak “kötelessége”, hogy mindent megtegyen a piacok nyitottságáért és a kereskedelem szabadságáért.

“Nem akarunk több egyoldalú intézkedést” – húzta alá a gazdasági miniszter, hozzátéve, hogy mindenkivel szemben fel kell lépni, aki megsérti a méltányos világkereskedelem szabályait, mert “a világkereskedelem csak akkor lehet szabad, ha méltányos is”.

Donald Trump amerikai elnök március 8-án írta alá azt a két proklamációt, amelyek értelmében péntektől kezdve az acél behozatalát 25 százalékos, az alumíniumét 10 százalékos vámmal sújtja. Az elnök az amerikai gazdaság érdekeivel és az amerikai nemzetbiztonság elsőbbségével indokolta döntését.

Bár Trump korábban azt ígérte, hogy kivétel nélkül minden országra vonatkozni fog a vámfizetési kötelezettség, de szigora enyhült. Mentességet kapott a két szomszédos ország, Mexikó és Kanada – az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) másik két részes tagállama – , és a kivételezett körbe tartozik az EU, Argentína, Ausztrália, Brazília és Dél-Korea is, legalábbis amíg tárgyalnak a végleges egyezségről.

Az Egyesült Államok szövetségesei és vetélytársai egybehangzóan a szabadkereskedelem elleni szabályszerű támadásnak és egyértelmű protekcionista fordulatnak minősítették Donald Trump döntését a védővámok bevezetéséről. Az EU és Kína különösen nehezményezte azt, hogy az amerikai elnök nemzetbiztonsági okokra hivatkozott döntésében.

A WTO vezetője párbeszédre és önmérsékletre szólított fel

Az elmérgesedő amerikai-kínai kereskedelmi viszály kapcsán a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) vezetője önmérsékletet vár a felektől és felszólította a két országot: a WTO keretein belül oldják meg a vitás kérdéseket, hogy súrlódásaik ne okozzanak károkat a globális gazdaságnak.

Roberto Azevedo, a WTO vezérigazgatója szerint “az egyoldalúan hozott lépések jelentősen növelik annak a kockázatát, hogy mélyülnek az ellentétek, aminek nem lennének győztesei, és aminek következtében kevésbé lenne stabil a kereskedelmi rendszer”. Mint megjegyezte: pont abban az időszakban lépnének fel zavarok a globális kereskedelemben, amikor élénkül a világgazdaság.

A WTO vezérigazgatójának a közleménye azután látott napvilágot, hogy Donald Trump amerikai elnök csütörtökön aláírta azt a dokumentumot, amelynek alapján vámot vetnek ki kínai importárukra, a szellemi tulajdonjogok megsértésére és technológiai transzferek kikényszerítésére hivatkozva. Akár 60 milliárd dollár értékű kínai árura is vonatkozhat az új vámkötelezettség. Válaszul Kína bejelentette, hogy 3 milliárd dollárnyi amerikai importtermékre tervez vámot kivetni.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás