Hiperszonikus fegyverrendszer sorozatgyártásába kezd Oroszország

Leszerződött az Avangard hiperszonikus hadászati rendszer sorozatgyártására az orosz védelmi minisztérium – jelentette ki Jurij Boriszov, a tárca helyettes vezetője a Krasznaja Zvezda című katonai lap hétfői számában megjelent interjújában.

Az új elveken alapuló felszereltségű, manőverező robotrepülőgép-blokkot indító, Avangard kódnevű hadászati rakétarendszer kikísérletezéséről és sorozatgyártásának elkezdéséről elsőként Vlagyimir Putyin elnök tett bejelentést az orosz törvényhozás két háza előtt március 1-jén elmondott beszédében. Az irányítható, új kompozit anyagok felhasználásával megépített blokk Putyin szerint a sűrű légrétegekben 1600-2000 fokos “tűzgolyóvá” felhevülve, a hangsebesség több mint hússzorosával, meteoritként halad a célja felé, “gyakorlatilag a plazmaképződés körülményei között”.

Boriszov tábornok elmondása szerint a magas hőmérséklet miatt a kísérletek “nem nehézségek nélkül” folytak, mert az új fegyver “valóban plazmában repül”. Kijelentette azonban, hogy mind az irányítással, mind a védelemmel kapcsolatos problémákat sikerült megoldani, és a sorozatgyártásra szóló szerződések megköttettek. “Vagyis ez nem blöff, ezek valós dolgok” – állította a miniszterhelyettes.

A Putyin-beszéd után röviddel Szergej Karakajev, a hadászati rakétaerők parancsnoka közölte, hogy a szárnyas siklóblokkal felszerelt Avangard stratégiai rendszer tesztelése sikerrel zárult. Elmondta egyebek között, hogy a ballisztikus röppályájú rakétáktól eltérően az új fegyver néhány tucat kilométer magasságban a sűrű légrétegekben halad. A repülés irányát és magasságát is változtatva képes elkerülni az összes létező és fejlesztés alatt álló rakétavédelmi rendszer észlelési és megsemmisítési zónáját.

Boriszov a lapinterjúban “mai realitásnak” nevezte azt is, hogy az orosz fegyveres erőket tavaly óta lézerrendszerekkel kezdik felszerelni. A lézerfegyverekről Putyin is említést tett március 1-jén. Arról is szólt, hogy a Vojevoda interkontinentális ballisztikus rakétákat felváltó Szarmatokat szintén nehezen elfogható hiperszonikus blokkokkal láthatják el.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

A legújabb vita forrása: a szíriai légvédelem megerősítése

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerint a szíriai légvédelem megerősítéséről hozott orosz döntés elsősorban azt a célt szolgálja, hogy elhárítson a nemzetközi terrorizmus ellen harcoló orosz katonák életét veszélyeztető bármilyen fenyegetést. Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő viszont úgy véli, hogy az orosz lépés veszélyezteti a térség biztonságát. Ezt az aggályt az Egyesült Államok is osztja.

Read More »

Történelmi jelentőségű a macedón népszavazás

Legutóbb huszonhét éve volt akkora tétje népszavazásnak Macedóniában, mint most, hiszen 1991-ben a macedónok arról határoztak, hogy függetlenné váljanak-e Jugoszláviától, vasárnap pedig azért járulnak az urnák elé, hogy a nyugat-balkáni ország nevének megváltoztatásáról döntsenek, és ezáltal lehetővé tegyék Macedónia számára az euroatlanti integráció folytatását.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás