Hiperszonikus rakétát teszteltek az oroszok

Megsemmisítette célját a gyakorlótéren a tengeri célpontok ellen kifejlesztett Kinzsal típusú, hiperszonikus rakéta, amelyet az orosz légierő egy MiG-31-es elfogó vadászgépéről lőttek ki – közölte vasárnap az orosz védelmi tárca.

A Kinzsal és több más új támadófegyver létezését március 1-jén fedte fel Vlagyimir Putyin orosz elnök a parlament két háza előtt elmondott éves beszédében. A páratlannak mondott fegyverrendszerek kifejlesztését Putyin azzal indokolta, hogy az Egyesült Államok egyoldalúan kilépett a rakétavédelmi rakétarendszereket korlátozó, 1972-ben megkötött ABM-szerződésből és egy globális rakétavédelmi rendszer kiépítésével az Egyesült Államok az amerikai-orosz hadászati egyensúly megbontására törekszik.

A vasárnapi moszkvai közlemény szerint a MiG-31-es a déli katonai körzet egyik repülőteréről száll fel „gyakorló-harci őrjáratozás” keretében, és a teszt során megerősítést nyertek a Kinzsal „nagy pontosságú légi rakétakomplexum” taktikai és műszaki jellemzői, valamint időmutatói.

Moszkva, 2018. március 2.  Az orosz elnök hivatalos honlapja által közreadott, videóról készült kép a rakétavédelmi fegyverek észlelésének és megsemmisítésének zónáinak megkerülésével célba érõ, hiperszonikus rakéta robbanófeje manõverezésének számítógépes szimulációjáról. A videót Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a manõverezõ nukleáris fegyverek kifejlesztésérõl tartott beszámolója alatt mutatták be Moszkvában 2018. március 1-jén.  (MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja)

Moszkva, 2018. március 2.
Az orosz elnök hivatalos honlapja által közreadott, videóról készült kép a rakétavédelmi fegyverek észlelésének és megsemmisítésének zónáinak megkerülésével célba érő, hiperszonikus rakéta robbanófeje manőverezésének számítógépes szimulációjáról. A videót Vlagyimir Putyin orosz elnöknek a manőverező nukleáris fegyverek kifejlesztéséről tartott beszámolója alatt mutatták be Moszkvában 2018. március 1-jén. (MTI/EPA/Orosz elnök hivatalos honlapja)

A védelmi tárca közölte, hogy a MiG-31-esből indított és a hangsebesség tízszeresével haladó Kinzsal rendszerrel az év eleje több mint 250 tesztet hajtottak végre, éjjel és nappal, különböző meteorológiai körülmények között.

Az első ilyen rendszer december 1-jén kezdte meg a „gyakorló-harci őrjáratozást”. A moszkvai katonai tárca szerint a hiperszonikus, a radarok által nehezen észlelhető és nagy manőverezési képességű légi ballisztikus rakéta hatótávolsága meghaladja a kétezer kilométert.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »