Kína szerint fontos lépés a két Korea csúcstalálkozója

Végre fontos lépést sikerült tenni a helyes irányba Észak-Korea kérdésében – reagált csütörtökön Vang Ji kínai külügyminiszter arra, hogy a héten Szöul bejelentette, áprilisban csúcstalálkozót tartanak, és Phenjan nem ragaszkodik atomfegyvereihez, ha nem érzi magát katonailag fenyegetve.

Vang arra is kitért, hogy Kína szerint Phenjannak és Washingtonnak „inkább előbb, mint utóbb” párbeszédet kellene kezdenie egymással, hogy „béketeremtő mechanizmust” hozzanak létre.

A kínai diplomácia vezetője szerint az enyhülés azt bizonyítja, hogy Kína „felfüggesztésért felfüggesztést” politikája bevált. Kína ugyanis azt javasolta, hogy Szöul és Washington függessze fel közös hadgyakorlatát, s cserébe Phenjan is felfüggeszti nukleáris és rakétaprogramjait.

„Minden félnek politikai bátorságot kell mutatnia, és meg kell hozniuk a politikai döntést. Nem szabad elszalasztani a lehetőséget” – hangsúlyozta Vang Ji a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés idei ülésszakának alkalmából újságíróknak Pekingben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Az Egyesült Államokkal folytatott esetleges kereskedelmi háborúról Vang azt mondta: a kereskedelmi háború sosem lehet jó megoldás, a világ két legnagyobb gazdaságának együtt kellene működnie egymással, de Peking kész megtenni a szükséges és arányos válaszlépéseket.

A kínai külügyminiszter arra is kitért, hogy „alapvető tévedés”, hogy az Egyesült Államok védelmi stratégiájában stratégiai versenytársnak nevezi Kínát. „Kína nem akar Amerika helyébe lépni. Kína teljesen más úton jár, mint a hagyományos nagyhatalmak” – hangoztatta Vang Ji.

Forrás: MTI/dpa

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »