Rohamosan nőnek a jövedelmi egyenlőtlenségek, de Európa ellenáll

Habár az egyenlőtlenség növekedése világszintű jelenség, ez mégsem azonos mértékű mindenhol: az európai kontinens például a jövedelmek elosztásában és a szociális rendszerek működtetésében is pozitív példaként szolgálhat a világ számára.

Annak ellenére, hogy az EU-t számos (minden bizonnyal megérdemelt) kritika és támadás éri, a társadalmi szerkezetében kimutatható pártatlanság és méltányosság mértékének megőrzésében globális vezető szerepre tett szert. Sokak számára ez az eredmény hihetetlennek tűnik – hiszen az európai országok nagyon távol állnak a probléma-és feszültségmentességtől. A baloldali kötődésűek szemében Európa a neoliberális gazdaságpolitika követője és eszköze, a jobboldalra szavazók viszont szakszerűtlen hivatali (közigazgatási) szörnyetegnek gúnyolják.

Az 1980-as években Nyugat-Európa és az USA társadalmi összképe még nagyon hasonló volt a lakosságot, az átlagos jövedelmet és az ebből fakadó egyenlőtlenséget véve górcső alá: a népesség legfelső 1%-a birtokolta a nemzeti jövedelem 10%-át, a szegényebb 50% pedig a nemzeti jövedelem 20%-án osztozkodott.

Mára ezek az arányok drámaian megváltoztak: az EU-ban ma a népesség legfelső 1%-a birtokolja a nemzeti jövedelem 12%-át, az USA-ban viszont már 20%-ra emelkedett ez az arány, míg a jövedelmi rangsor ellentétes pólusán az EU-ban jelenleg a lakosság szegényebbik 50%-a között oszlik szét a nemzeti jövedelem 22%-a, tehát minimálisan javult a jövedelmek eloszlása, az USA-ban viszont 10%-ra csökkent, azaz megfeleződött ez az arány, ezzel pedig még nagyobbra nyílt a szegények és gazdagok közötti olló.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Sokan a globalizációt és a digitalizációt okolják a világméretű egyenlőtlenség növekedésének jelenségéért – még ha ez tudományosan nem is igazán meggyőző érv. Az 1980-as évek óta ugyanis az Egyesült Államokat és az Európai Unió országait hasonló módon befolyásolták a globális piaci folyamatok és a technológiai fejlődés. A lényeges különbségek a két kontinens által alkalmazott és követett politikákban, módszerekben és szervezeti irányokban keresendők. Az évek során bebizonyosodott, hogy Európa jobban teljesít az egyenlőtlenség kontroll alatt tartásában.

Érthetőbben fogalmazva az EU folyamatosan ellenáll a kísértésnek, hogy piaci társadalommá alakítsa át piacgazdaságát. Részben elutasította a Ronald Reagan és Margaret Thatcher által képviselt utat, amely szerint a szabályok nélküli piaci erők jelentik a tökéletes megoldást az oktatás, az egészségügy és a bérek (jövedelmek) vonatkozásában. Az EU-n belül is vannak azonban másképpen gondolkodó országok: az Egyesült Királyság és Írország szorosabban követte és követi az amerikai irányt, mint a kontinentális Európa. Az EU országok között továbbra is jellemzőek maradnak a különféle utak a politikai gondolkodásban és irányokban: a legutóbb bevezetett francia reformok például feltűnően hasonlítanak ahhoz a módszerhez, ahogy a Trump kabinet kedvez a gazdagoknak.

A tisztánlátás végett azonban hangsúlyozandó, hogy a szociális egészségügyi rendszer a legtöbb európai országban továbbra is egyetemes védelmet biztosít mindenki számára – ami az Egyesült Államok hírhedten gyenge pontja. Az EU országok többségében megvan a lehetőség a tandíjmentes egyetemista létre. Ez áll annak hátterében, hogy miért van nagyobb esélye egy európai fiatalnak önerőből bejutnia az egyetemre, mint az amerikai kortársának.

A munkaerőpiac Európában szintén jobban kedvez a munkát keresők számára, mint az Egyesült Államokban, ahol a minimálbér reálértékében harmadával esett vissza az 1970-es évek óta, miközben például Franciaországban a minimálbér négyszeresére nőtt ugyanezen időszak alatt. Svédországban és Németországban a vállalatirányítási szervekben szakszervezetek képviselik a munkavállalók és a munkaadók érdekeit, és részt vesznek a stratégiai döntéshozatalban is.

A halálos és súlyosan szennyező anyagok felhasználásának szabályozottsága az EU-ban a legszigorúbb, az európai országok élen járnak az éghajlatváltozás elleni globális küzdelemben, a bruttó hazai termékük egyre nagyobb hányadát fordítják megújuló energiahordozók kifejlesztésére és az energiahatékonyság javítására. Mindezek szintén kulcsfontosságúak az egyenlőtlenség csökkentéséhez, szakértői tanulmányok ugyanis kimutatták, hogy a környezetkárosodás és az egyenlőtlenség szorosan összefügg egymással.

A nagyvonalú jóléti államokat természetesen finanszírozni kell. Az EU tagországaiban az adózási rendszerek és az adóterhelés mértéke jelentős különbségeket mutat, habár a legtöbben sikeresen védelmezik a progresszív adózási módszert – ami nem jellemző az Egyesült Államokra, Nagy-Britanniára, de még olyan országokra sem, mint India, ahol az egyenlőtlenség gombamód növekszik. A progresszív adózás egy bizonyítottan hatásos módszer a leggazdagabb réteg kiváltságainak további erősítése ellen, alkalmas továbbá a legalsó réteg jövedelmi szintjének emelése érdekében végrehajtott befektetések és közkiadások finanszírozására is.

Az EU folyamatosan igyekszik támogatni szegényebb tagjait és az alacsonyabb jövedelmű régióit annak érdekében, hogy lehetőségük legyen felzárkózni a magasabb életszínvonalú országokhoz. A kép nem tökéletes, de az EU kohéziós alapjai jelentős segítséget nyújtanak a különbségek csökkentéséhez és az új tagok gazdasági mutatóinak javításához.

A kevésbé pozitív jellemvonások közé sorolandó, hogy az EU 2007 óta nem tud megszabadulni a gazdasági és intézményi válságok sorozataitól: Németország erőteljes export-orientált gazdasága a közös valuta előnyeit használta ki, és ennek költségeit a szomszédjaira hárította, akiket viszont a szigorú monetáris politika röghöz kötött. Annak ellenére, hogy az EU döntéshozói állításuk szerint mindent megtettek és megtesznek a probléma megoldásáért, a görög államadósság szintje továbbra is fenntarthatatlan, a Dél-Európában bevezetett megszorító intézkedéscsomagok pedig belerondítottak a nagyon is szükséges jóléti programokba, ami a szegénység növekedését, és ezáltal az EU elleni jogos harag létrejöttét eredményezte.

Az Európai Unió útelágazás előtt áll: ha el akarja kerülni a fiatal generáció elidegenítését és a kontinens összeroppanását, a megszorító csomagok helyett hasznosabb megoldást kell találnia. Az 1950-es években az adósságcsökkentő programok, a progresszív adórendszer és az infláció együttes kombinációjával szálltak szembe az egyre növekvő államadóssággal. Nem kis ellentmondás, hogy akik a múltban ezen intézkedések haszonélvezői voltak (például Németország), napjainkban a legnagyobb ellenzők közé tartoznak. Annak ellenére nem támogatják ezt a kombinált módszert, hogy ennek volt köszönhető Európa növekedésének aranykora az 1970-es évekig.

Az európai országok által meghonosított különféle adózási rendszerek jelentős javításra szorulnának. A legutóbbi évtizedekben Írország, Luxemburg és Málta sokat nyert azon, hogy területeik adóparadicsomként szolgáltak. Más országoknak egyre nehezebbé vált jóléti rendszerük finanszírozása és fenntartása. A társasági adócsökkentést eredményező időszak haragot szült a szegényebb és a középréteg körében, akik adóemelésekkel szembesültek, hiszen a keletkező hiányt valahonnan pótolni kellett.

Az EU egészen jól teljesít a növekvő egyenlőtlenség elleni küzdelemben már az 1980-as évek óta, a javulás jelei a gazdasági fejlődésnek köszönhetően már megmutatkoznak. Azonban fontos tisztán látni, hogy a status quo nem tartható fenn sokáig. Annak érdekében, hogy megőrizhesse szociális modelljét, az EU-nak ki kell dolgoznia az egységes progresszív fiskális szabályait és meg kell szabadítania a fiatal generációkat az olyan adósságoktól, amiért nem ők a felelősek.

Az EU-nak továbbá demokratizálnia kellene gazdasági kormányzását, és mélyebb integrációt kellene végrehajtania, beleértve a politikát is.
Mindez lehet, hogy ma túlzott célnak tűnik, de ha a múltban megtett lépésekkel mérjük össze a változások mértékét, akkor már nem az. Hiszen éppen ezek tették Európát a világ legigazságosabb régiójává.

Forrás: The Guardian ; az írás szerzője Lucas Chancel francia közgazdász ; szemlézte: Pallos Judit

Felkapott hírek

Friss hírek

Űrverseny ázsiai módra

Az ázsiai kontinens három kiemelkedő világűrbeli hatalommal is büszkélkedhet - Kína, India és Japán is aktívan fejleszti képességeit. Amíg azonban Kína a saját útját járja, India és Japán összefogással próbálja túlszárnyalni vetélytársát. Szakértők szerint a verseny csak fokozódni fog, a világűr pedig már nem a békés együttműködés színtere.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás