A Bank of England előkészítette a terepet egy újabb kamatemeléshez

A várakozásoknak megfelelően nem hajtott végre újabb kamatemelést idei első kamatdöntő ülésén a Bank of England monetáris tanácsa. A testület ugyanakkor a kamatdöntéssel egy időben kiadott új inflációs jelentésben egyenes utalást tett arra, hogy a brit gazdaságra is ható robusztus külső növekedési környezetben az eddig vártnál hamarabb, és nagyobb mértékben emelkedhet az irányadó ráta.

A brit jegybank tavaly novemberben, tíz év után először emelt kamatot, 0,25 százalékponttal a jelenleg is érvényes 0,50 százalékra növelve az irányadó rátát.

A brit EU-tagságról 2016 júniusában tartott, a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert népszavazás sokkjának hatására a bank 2016 augusztusban még 0,25 százalékponttal, a novemberi emelésig érvényben tartott 0,25 százalékra – az 1694-ben alapított Bank of England eddigi történetének mélységi kamatrekordjára – csökkentette irányadó rátáját.

  • Korábban írtuk:

A brit jegybank emellett 435 milliárd fontra (több mint 155 ezer milliárd forintra) emelte a mennyiségi enyhítésre fordítható állampapír-vásárlási keretet az addig kihelyezett 375 milliárd fontról, és külön tízmilliárd fontos eszközvásárlási programot is meghirdetett befektetési besorolású vállalati kötvényekre.

A februári kamatdöntő értekezletről csütörtökön kiadott közlemény szerint a Bank of England monetáris testülete egyhangúlag a novemberben meghatározott alapkamat fenntartására voksolt, és az eszközvásárlási programok keretét is egyhangú döntéssel változatlanul hagyta.

A Bank of England a tavaly novemberi kamatemelés előtt 2007 júliusában emelte alapkamatát. E lépés után a brit jegybanki alapkamat 5,75 százalékon tetőzött, vagyis a jelenlegi 0,50 százalékos kamat a legutóbbi csúcsszintnek kevesebb mint a tizede.

A mostani kamatdöntő értekezlet eredményének bejelentésével egy időben kiadott új negyedéves inflációs jelentésben ugyanakkor a brit jegybank hangsúlyozta, hogy a világgazdaság növekedési üteme hét éve nem volt olyan gyors, mint most, és ez a brit gazdaság teljesítményét is élénkíti. A Bank of England ennek alapján a brit hazai össztermék (GDP) idei növekedésére adott előrejelzését a tavaly novemberi inflációs jelentésben szereplő 1,5 százalékról 1,7 százalékra, jövő évi növekedési becslését 1,7 százalékról 1,8 százalékra javította.

A jegybank véleménye szerint a robusztus külső növekedési környezet mellett a brit bérkiáramlás várhatóan gyorsuló üteme is további felhajtóerőt ad a brit gazdaságnak.

Mindezek figyelembevételével Bank of England monetáris tanácsa közölte, hogy megítélése szerint a monetáris politikát az előző inflációs jelentésben valószínűsítettnél “valamivel hamarabb és valamivel nagyobb mértékben” kell majd szigorítani. A novemberi inflációs jelentés háromévi távlatban két további, egyenként 0,25 százalékpontos jegybanki kamatemelés lehetőségére tett utalást.

A monetáris testület a csütörtöki új inflációs jelentésben hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a prognózisok javításban fontos tényező volt a széles bázisú globális keresletből a brit gazdaságra háruló kedvező hatás, tekintettel a brit EU-tagság megszűnése körüli bizonytalanságokra.

A Bank of England kiemelte, hogy a 2016-os EU-népszavazás óta a brit gazdaság növekedése a hét legnagyobb fejlett ipari gazdaság (G7) mezőnyén belül az utolsó helyre lassult, jóllehet korábban az első helyen állt, és ugyanez a “leválási folyamat” figyelhető meg az üzleti szektor beruházási értékének növekedési ütemében is.

Paul Hollingsworth, az egyik legnagyobb londoni székhelyű globális pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági elemzésekkel foglalkozó közgazdásza a Bank of England csütörtöki inflációs jelentését értékelő kommentárjában közölte: a cég olvasata szerint a Bank of England monetáris tanácsa előkészítette a terepet a májusi újabb kamatemeléshez.

A Capital Economics előrejelzése szerint a brit jegybank az idén még két további kamatemelést is végrehajt, és 1,25 százalékos alapkamattal zárja az évet.

  • Kapcsolódó anyagunk:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Egyéves mélypontra zuhant az olajár

Elemzők szerint a piac azokra a félelmekre reagál, hogy miközben lassul a globális gazdasági növekedés és mérséklődik a kőolaj iránti keresletbővülés, egyes olajtermelő országok, különösen az Egyesült Államok növeli a termelését. Az OPEC termeléscsökkentése sem feltétlenül javít a helyzeten.

Read More »
< /*} */ ?>

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás