Tony Blair a Brexit újragondolását támogatja

Tony Blair volt brit kormányfő szerint jogot kellene adni a brit választóknak arra, hogy újragondolják a brit EU-tagság megszűnéséről hozott népszavazási döntést, mivel a referendum idején még senki nem tudta, hogy mivel jár a kilépés az Európai Unióból.

Blair, aki 1997 és 2007 között töltötte be a miniszterelnöki tisztséget a jelenleg ellenzékben politizáló Munkáspárt élén, a BBC rádiónak nyilatkozva csütörtökön kijelentette: a Brexit-folyamat romboló hatást gyakorol az ország előtt álló valódi kihívások kezelhetőségére. Szavai szerint ezt mutatják például az országos állami egészségügyi ellátó szolgálat (NHS) súlyos működési problémái.

Theresa May konzervatív párti miniszterelnök éppen csütörtökön kért elnézést, miután az ünnepi időszakban előfordult, hogy a kórházak sürgősségi osztályainak bejáratánál 12-15 mentőautó várakozott órákat, mire a beszállított betegeket az osztályok fogadni tudták.

Tony Blair a csütörtöki BBC-műsorban kijelentette: ha a választók véleménye a Brexitről nem változik, akkor természetesen ki kell lépni az EU-ból. Hozzátette ugyanakkor, hogy a népszavazáson még nem lehetett tudni, milyen feltételrendszer alapozza meg az unióval fenntartott új viszonyrendszert. Blair szerint amint ismertté válnak e viszonyrendszer feltételei, a brit választók nyilvánvalóan jogosulttá válnak arra, hogy újragondolják a döntést.

A volt miniszterelnök szerint a józan ész azt diktálná, hogy ha az új kapcsolatrendszerről bebizonyosodik, hogy nem kínál a jelenleginél ígéretesebb jövőt Nagy-Britannia számára, akkor legyen lehetőség a Brexit-döntés átgondolására. A legutóbbi felmérések alapján Blair e véleményének széles körű a választói támogatottsága.

Az egyik legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a Survation minap ismertetett vizsgálata szerint a britek 50 százaléka szeretné, ha népszavazás döntene a Brexit feltételrendszerét rögzítő majdani végleges megállapodásról. Az újabb referendumot a válaszadók 34 százaléka ellenezte.

A konzervatív párti brit kormány mereven elveti bármiféle újabb népszavazás gondolatát, jóllehet az utóbbi időben befolyásos nemzetközi üzleti szervezetek is jelezték, hogy az egyre markánsabban mutatkozó Brexit-kockázatok miatt szükségesnek tartanának egy második referendumot.

A fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) nemrégiben Londonban ismertetett éves országjelentésének egyik komoly feltűnést keltő kitétele szerint nagyon kedvező hatást gyakorolna a brit gazdaság növekedési kilátásaira, ha a Brexitről szóló döntést “egy újabb népszavazás eredményeként” vissza lehetne fordítani.

Blair szerint más országok is kiléphetnek az EU-ból

A munkáspárti politikus a Die Welt című német lapban csütörtökön ismertetett nyilatkozatában kiemelte, hogy valamennyi tagállamban megvannak azok a félelmek és feszültségek, amelyek Nagy-Britanniában az európai uniós (EU-) tagság megszüntetését pártolók győzelméhez vezettek a 2016-os népszavazáson. Ráadásul Nagy-Britannia a távozás után példájának követésére ösztönözhet más tagállamokat. A kiválás után hangsúlyosan “nem EU-tagországként” határozná meg magát, és a tagállamok közötti feszültségek ügyében másként tevékenykedne, mint a közösség tagjaként. Ez pedig “nem lesz jó Európának” – mondta Tony Blair.

Hangsúlyozta, hogy a Brexitet fel kell használni a félelmeket okozó gondok megoldására, különben tovább erősödik a populizmus. Nem szabad visszariadni a reformoktól, például az egyik uniós alapszabadság, az EU-n belüli lakhelyválasztás és munkavállalás szabadságának felfüggesztésétől. Ez megbékítené a briteket Európával, és általánosságban is közelebb vinné az európaiakat az unióhoz – mondta Tony Blair, aki 1997-től 2007-ig volt Nagy-Britannia miniszterelnöke.

Hangoztatta, hogy a Brexitről szóló tárgyalások alatt a huszonheteknek nyitva kell tartaniuk a közösségbe visszavezető ajtót, és ezzel támogatniuk kell az EU-párti brit erőket. Mint mondta, valós esélyt lát arra, hogy honfitársai átgondolják a tagságról hozott döntésüket.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Róma, 2018. január 11.
Silvio Berlusconi volt olasz miniszterelnök, az ellenzéki Forza Italia (Hajrá Olaszország) párt vezetõje a Porta a Porta címû beszélgetõs mûsor felvételén a RAI olasz állami rádió- és televíziótársaság római stúdiójában 2018. január 11-én. A politikus-üzletembert a március 4-én esedékes olasz parlamenti választásokkal kapcsolatban hívták meg a mûsorba. (MTI/AP/Andrew Medichini)

Silvio Berlusconi sikerének titka

Silvio Berlusconi három alkalommal volt olasz miniszterelnök. A különféle botrányok és az adócsalás miatti elítélése ellenére a 81 éves médiamogul ismét az olasz politika középpontjában áll és kulcsfontosságú szerepet tölthet be a közelgő választásokon. Hogyan lehetséges ez?

Read More »