Kiadták az európai elfogatóparancsot Puigdemont ellen

A spanyol központi büntető bíróság kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja ellen – jelentették be pénteken hivatalosan Madridban.

Carmen Lamela bírónő előzőleg elutasította Puigdemont és a többiek kérését, hogy videón keresztül tehessenek vallomást a bíróságon. Őt és politikus társait a bírónő csütörtökre beidézte kihallgatásra, de nem jelentek meg, ezért kéri a letartóztatásukat és kiadatásukat.

A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. Mind az öten Belgiumban tartózkodnak hétfő óta. A négy másik érintett: Antoni Comín (egészségügy), Clara Ponsatí (oktatás), Lluís Puig (kultúra) és Meritxell Serret (mezőgazdaság).

Barcelona, 2017. november 3. Kombókép Carles Puigdemont leváltott katalán elnökről (b) és kormányának egykori négy tagjáról, Antoni Cominról, Lluis Puigról (felső sor b-j) és Meritxell Serretről, valamint Clara Ponsatiról (alsó sor b-j). A spanyol központi büntető bíróság 2017. november 3-án kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont és a négy volt kormánytag ellen. A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. (MTI/EPA/EFE)

Barcelona, 2017. november 3.
Kombókép Carles Puigdemont leváltott katalán elnökről (b) és kormányának egykori négy tagjáról, Antoni Cominról, Lluis Puigról (felső sor b-j) és Meritxell Serretről, valamint Clara Ponsatiról (alsó sor b-j). A spanyol központi büntető bíróság 2017. november 3-án kiadta az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont és a négy volt kormánytag ellen. A politikusok ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. (MTI/EPA/EFE)

Korábban írtuk: Kilenc katalán politikus ma este már börtönben alszik

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen. A spanyol központi büntetőbíróság csütörtökön már előzetes letartóztatásba helyezte a leváltott katalán kormány nyolc volt tagját.

Amint a parancs megérkezik a belga hatóságokhoz, a La Libre Belgique belga napilap szerint  az iratot lefordítás után továbbítani fogják a belga ügyészségnek, majd a vizsgálóbíró dönt arról, hogy az öt érintettet előzetes letartóztatásba kell-e helyezni. A bíró dönthet az elfogatóparancs elutasítása mellett is vagy bizonyos feltételek mellett meghagyhatja szabadságukat is. A büntetés-végrehajtási tanács kamarája ezt követően megvizsgálja a kérelem érvényességét. Ha a spanyol megkeresés összhangban áll a belga joggal, akkor döntés születhet a volt katalán kormánytagok spanyol bíróságnak történő átadásáról akkor is, ha a fellebbezés lehetősége még nyitva áll az érintettek előtt.

A belga hatóságoknak három hónapjuk van az eljárás lebonyolítására. Puigdemont kijelentette, hogy nem tér vissza Spanyolorszába, de teljes mértékben együtt fog működni a belga hatóságokkal.

Barcelona, 2017. november 3. Tüntetők tiltakoznak a leváltott katalán kormány nyolc volt tagjának bebörtönzése ellen a barcelonai Jant Jaume téren 2017. november 3-án. Négy nappal korábban José Manuel Maza spanyol állami főügyész büntetőeljárást kezdeményezett a feloszlatott katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt. (MTI/EPA/Victor Lerena)

Barcelona, 2017. november 3.
Tüntetők tiltakoznak a leváltott katalán kormány nyolc volt tagjának bebörtönzése ellen a barcelonai Jant Jaume téren 2017. november 3-án. Négy nappal korábban José Manuel Maza spanyol állami főügyész büntetőeljárást kezdeményezett a feloszlatott katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt. (MTI/EPA/Victor Lerena)

A belga hatóságok tanulmányozni fogják a Puigdemont elleni európai elfogatóparancsot

Megkapta és tanulmányozni fogja a belga szövetségi ügyészség a Brüsszelben tartózkodó Carles Puigdemont leváltott katalán elnök ellen Spanyolország által kiadott európai elfogatóparancsot – közölte péntek este a vádhatóság szóvivője.

Eric Van der Sypt arról tájékoztatta a helyi sajtót, hogy tanulmányozni fogják az elfogatóparancsot, mielőtt szombaton vagy vasárnap átadják a vizsgálóbírónak, aki majd dönteni fog az érintettek előzetes letartóztatásáról.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/EFE/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek