Félelmében lemond a libanoni miniszterelnök

Váratlanul bejelentette lemondását szombaton Szaad Haríri libanoni kormányfő. Televíziós beszédében Haríri Iránt és helyi szövetségesét, a Hezbollahot azzal vádolta meg, hogy rátették kezüket az országra, és azt mondta, attól fél, hogy apjához hasonlóan őt is meggyilkolják.

„A Hezbollah Irán karjainak meghosszabbítása. Nem csak Libanonban, hanem más arab országokban is” – húzta alá a Szaúd-Arábiával szövetséges, szunnita muzulmán Haríri, aki alig egy éve lépett hivatalba, s kormányának a Hezbollah is tagja.

„Olyan a légkör, mint Rafik Haríri meggyilkolása előtt. Érzem, hogy ellenem is tervet szőnek, és az életemre törnek” – hangoztatta a lemondását bejelentő libanoni miniszterelnök. Haríri egyúttal fogadkozott: ahogy korábban is, Libanon „ismét fel fog kelni, és levágja a felé nyúló karokat”.

A libanoni miniszterelnök Szaad Haríri egy konferencián beszél 2017. november 3-án, Bejrútban. Hariri másnap bejelentette lemondását arra hivatkozva, hogy olyan a politikai környezet, mint apja meggyilkolása idején. EPA/DALATI NOHRA HANDOUT

A libanoni miniszterelnök Szaad Haríri egy konferencián beszél 2017. november 3-án, Bejrútban. Hariri másnap bejelentette lemondását arra hivatkozva, hogy olyan a politikai környezet, mint apja meggyilkolása idején. EPA/DALATI NOHRA HANDOUT

Szaad Haríri kétszer is járt Szaúd-Arábiában az elmúlt egy hét leforgása alatt és a nagyhatalmú Mohammed bin Szalmán trónörökössel is tárgyalt. Az al-Dzsadíd bejrúti televízió úgy tudja: Haríri szombati televíziós beszédét is Rijádban vették fel, és onnan is sugározták.

Szaad Haríri apjával, Rafik Harírivel autóba rejtett pokolgép végzett 2005-ben, és az ügyben a Hezbollah négy feltételezett támogatója ellen indult eljárás távollétükben.

A szunnita Szaúd-Arábia és a síita Irán évek óta folyamatosan éleződő konfliktusban áll egymással, mert Teherán és Rijád egyaránt igyekszik kiterjeszteni és megszilárdítani befolyását a térségben.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/AP/Reuters/AFP

Friss hírek