Az olajtól próbál függetlenedni Szaúd-Arábia

Ciprus területénél háromszor nagyobb kiterjedésű gazdaságfejlesztési övezetet hoz létre Szaúd-Arábia, és a gazdaság diverzifikálásának jegyében több mint 500 milliárd dollár értékű befektetéseket hajt itt végre – jelentette be Mohamed bin Szalmán trónörökös kedden.

Rijádban kedden kezdődött háromnapos nemzetközi gazdasági konferencia, amelyen a jövő beruházási kezdeményezéseit tekintik át.

A trónörökös elmondta, hogy az új gazdasági zóna NEOM néven 26 500 négyzetkilométeren terül majd el a sivatagi királyság északnyugati részén, a Vörös-tenger partján. Egyes szektorai Jordániával és Egyiptommal lesznek határosak.

A külföldi befektetők által is támogatott gazdaságfejlesztési övezetben olyan, egymástól különböző területekkel foglalkoznak majd, mint az energia, a víz, a biotechnológia, az élelmezés, a digitalizáció, média és szórakoztatás. A szaúdi kormány azt tervezi, hogy a következő években több mint 500 milliárd dollárt fektet be az övezetben.

A világ elsőszámú olajexportáló országa, Szaúd-Arábia jelentős költségvetési hiányt halmozott fel azóta, hogy 2014 nyarán összeomlott a kőolaj világpiaci ára. A trónörökös herceg 2016-ban terjesztette elő a Vízió 2030 néven ismert tervet, amely a kőolajtól túlságosan függő gazdaság átalakítását irányozza elő. Ennek jegyében például a következő tíz évben tőzsdei részvénykibocsátás révén eladják az állami tulajdonban álló olajvállalat, az Aramco 49 százalékos részét.

Kapcsolódó cikkünk: Az olaj miatt bajban van Szaúd-Arábia és Katar gazdasága

Amín Nászer, az Aramco vezérigazgatója a konferencián arról beszélt, hogy a kőolajipari befektetések elmaradása miatt hiány keletkezhet a világpiacon a jövőben. Az utóbbi években az alacsony olajárak következményeként 1000 milliárd dollár értékű fejlesztést halasztottak el vagy töröltek, ebből 300 milliárd dollárt kellett volna feltárásra, 700 milliárd dollárt pedig az olajmezők fejlesztésére fordítani. „Ez hatást gyakorol az energia jövőjére, ha nem teszünk semmit” – mondta Nászer, aki szerint a világnak több kőolajra lesz szüksége, és még több évtizedig is eltart, amíg az energiamixen belül a megújuló energiaforrások aránya jelentős mértékre emelkedik.

Korábban írtuk: Szaúd-Arábia bejelentése után több, mint egy dollárt emelkedett az olajár

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »