Két és fél éve nem lassult ekkorát a brit infláció

Váratlanul jelentős mértékben lassult az éves brit infláció a múlt hónapban. Londoni pénzügyi elemzők szerint azonban csak átmeneti megtorpanásról van szó.

A brit statisztikai hivatal (ONS) keddi ismertetése szerint a fogyasztói árindex 2,6 százalékkal volt magasabb júniusban, mint egy évvel korábban. Májusban 2,9 százalékos tizenkét havi inflációt mértek Nagy-Britanniában – ez négyévi csúcs volt -, és a londoni elemzői konszenzus a múlt hónapra is hasonló éves ütemet valószínűsített.

Két és fél éve, 2015 februárja óta nem lassult ilyen mértékben egyik hónapról a másikra az éves brit infláció. Az ONS keddi beszámolója szerint az inflációs ütem visszaesését elsősorban az üzemanyagok árának 1,1 százalékos havi csökkenése okozta.

A brit jegybank májusban közzétett legfrissebb inflációs jelentésében jelezte, hogy a korábban jósoltnál gyorsabb inflációt vár, és ez monetáris szigorítással járhat. A módosított jegybanki prognózis 2,7 százalékos idei egész évi átlagos inflációval számol az addigi előrejelzésben szereplő 2,4 százalék helyett.

A Bank of England szerint e korrekció egyedüli oka a brit EU-tagságról rendezett – a kilépést pártolók által szűk többséggel megnyert – tavalyi népszavazás óta végbement fontárfolyam-gyengülés.

Az egyik legnagyobb londoni gazdasági-pénzügyi elemzőház, a Capital Economics szakértői – ugyancsak a font gyengeségére hivatkozva – a júniusi inflációs adatok keddi ismertetése utáni gyorselemzésükben azt jósolták, hogy az infláció hamarosan ismét gyorsulásnak indul, és 2017 vége felé 3 százalék környékén tetőzik.

A ház közgazdászai szerint azonban úgy tűnik, hogy a font gyengülésének inflációs átszűrődő hatása most már enyhül, legalábbis erre vall, hogy a termelői árak szintjén számolt éves infláció júniusban 3,3 százalékra lassult az előző havi 3,6 százalékról.

A Capital Economics keddi előrejelzése szerint ez alapján 2018-ban a fogyasztói árindex emelkedési üteme is valószínűleg meglehetősen meredek ívben lassulni kezd, és 2018 végére a 2 százalékos cél környékén lesz az éves infláció. A ház szerint ez valószínűleg ismét háttérbe szorítja a Bank of England monetáris tanácsának „héjáit”.

Ugyanezt jósolták egy másik tekintélyes londoni elemzőház, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai a keddi inflációs számokat kommentálva. A CEBR elemzői hangsúlyozzák, hogy az infláció lassulása ellenére is változatlanul nyomás alatt vannak a reálbérek, hiszen a legutóbbi munkapiaci adatsor szerint a májussal zárult három hónapban az alkalmazottak heti átlagkeresete mindössze 1,8 százalékkal nőtt éves összevetésben, és mindehhez vérszegény gazdasági növekedés járul. Ez alapján a CEBR legalábbis 2018-ig nem vár jegybanki kamatemelést.

A Bank of England a múlt havi kamatdöntő ülésen a tavaly augusztus óta érvényes 0,25 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát, de a monetáris tanács nyolc tagja közül hárman 0,25 százalékpontos kamatemelésre voksoltak, komoly meglepetést keltve a piaci szereplők körében.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »