Egyiptom bekeményít, nem ad beutazóvízumot katari állampolgároknak

Egyiptom a hét végétől nem ad beutazóvízumot az országba érkező katari állampolgároknak – jelentették be kedden Kairóban, amely más arab országokkal együtt azzal vádolja a közel-keleti emírséget, hogy támogatja a terrorizmust.

A csütörtöktől érvénybe lépő rendelkezés nem vonatkozik az egyiptomiak katari házastársaira, és a katari diákokra, akik az országba érkezéskor jogosultak a turista vízumra – közölte Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő.

A döntés hétfőn vált ismertté, amikor Számeh Sukri külügyminiszter találkozott kuvaiti kollégájával, Szabáh al-Hálid al-Hamad al-Szabáh sejkkel, aki közvetíteni próbál a Katar, illetve Perzsa(Arab)-öböl menti és más országok példa nélküli viszályában.

Sukri kitartott amellett, hogy Katarnak válaszolnia kell az arabok országok követeléseire, amelyeket feltételül szabtak az emírség ellen június 5-én elrendelt embargó feloldására – derült ki a külügyi közleményből.

Szaúd-Arábia, az emírségek, Egyiptom és Bahrein a múlt hónapban szakították meg diplomáciai kapcsolataikat Dohával. Gyakorlatilag blokád alá vették a szárazföldön csak Szaúd-Arábia felől megközelíthető félszigeten fekvő Katart, mert szerintük szélsőségeseket támogat, beleavatkozik szomszédai belügyeibe, aláássa a térség biztonságát és stabilitását.

  • Friss híreink a témában:

Forrás: MTI/AFP

Felkapott hírek

Friss hírek

Kamala Harris lesz Joe Biden alelnökjelöltje

Joe Biden demokrata elnökjelölt Kamala Harris kaliforniai szenátort választotta alelnökjelöltjének. Ha Joe Bident megválasztanák, Harris lenne az első színesbőrű nő, aki alelnökként szolgálna az Egyesült Államokban. A demokraták egyöntetűen üdvözölték a döntést, a republikánusok máris támadásba lendültek.

Read More »

Újabb pofont kapott a hongkongi demokrácia

Peking jóváhagyta az eredetileg szeptemberben esedékes hongkongi törvényhozási választások egy évvel későbbre halasztását. Carrie Lam kormányzó szerint a halasztás mellett kizárólag a közegészség védelme miatt döntöttek, a határozatban nem játszott szerepet semmilyen politikai indok. Ez azonban az elmúlt hetek eseményeinek tükrében igencsak kérdéses.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás