Milliárd dolláros fejfájást okozott az Airbusnak a Qatar Airways

A Qatar Airways visszamondott egy listaáron több, mint 1 milliárd dollár értékű megrendelést, miután az Airbus beszállítói késedelmek miatt nem tudta nekik időben leszállítani a gépeket – ezzel az Airbus a párizsi légiszalonon nyújtott gyenge értékesítési teljesítmény után újabb pofont kapott.

A Qatar Airways négy darab A350-es gép megrendelését mondta le, így a repülőgépgyártó kénytelen lesz új gazdát találni a mai piacon nem túl keresett szélestörzsű gépeknek, melyeknek összesített listaára 1,2 milliárd dollár. A gyárnak ráadásul amellett, hogy várhatóan a szokásosnál is nagyobb diszkonttal kell majd túladniuk a gépeken, a belső kialakításnak az új megrendelő igényei szerinti átalakítására is rá kell majd szánnia egy nagyságrendileg 60-80 millió dollár közötti összeget.

A350-900 Kép forrása: Airbus

A350-900
Kép forrása: Airbus

Az A350-es típussal kapcsolatosan már korábban is felmerültek problémák, mind a határidők tartása, mind a belső felszerelés minősége szempontjából, de a Qatar Airways sincs könnyű helyzetben, hiszen már második hónapja tart a katari krízis, melynek során Bahrein, Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom kizárta légteréből a Katarból induló gépeket.

A légitársaság az alábbi nyilatkozatot tette a helyzetre reagálva:

A Qatar Airways járatai minden desztinációra továbbra is a megszokott módon üzemelnek, kivéve abba a négy országba, amelyek a jelenlegi helyzetben érintettek: Bahrein, Egyiptom, Szaúd-Arábia és Egyesült Arab Emirátusok.

Ezek az országok légtérkorlátozást vezettek be a Qatar Airways járataira; de légitársaságunk mindent megtesz, hogy ezekhez a korlátozásokhoz alkalmazkodjon és biztosítsa az utasok részére a biztonságos és kellemes utazást, hiszen számunkra továbbra is az utasaink és az ő biztonságuk a legfontosabb. A négy érintett országon kívül az összes desztinációra zavartalan a járatok működése.

A megrendelések lemondásával kapcsolatosan a Qatar Airways vezérigazgatója, Akbar Al Baker korábban úgy nyilatkozott, hogy minden késedelem a repülőgépgyártő felelőssége.

„Megkérjük az Airbust, hogy szállítsa le gyorsabban a gépeket” – ” mondta egy dublini sajtótájékoztatón.

Néhány elemzőnek ugyanakkor az a véleménye, hogy az öböl menti politikai válság egy újabb okot adott a légitársaságoknak a megrendeléseik lassítására, ellensúlyozva a relatív alacsony olajárak ösztönző hatását.

  • Cikkeink a témában:

Az Airbus szóvivője elmondta, hogy a lemondásokra ismert beszállítói problémák miatt került sor, az A350-900-as gépeket pedig átcsoportosítják más megrendelésekhez. Amiből viszont eleve nincs túl sok, az Airbus az idei első félévben 248 megrendelést gyűjtött be, amiből a lemondások után csak 203 darab maradt, míg a nagy rivális Boeing 407 megrendelésnél járt, amiből 361 maradt a lemondásokat kiszűrve.

Ráadásul ezen megrendelések túlnyomó része a gazdaságosabban üzemeltethető, keskenytörzsű gépekre érkezett mindkét társaságnál.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: CNBC / Kitekintő

 

Friss hírek