Újabb szervezet vádolta meg a Monsantot rákkeltő anyagok használatával

A Monsanto által gyártott, Roundup nevű, népszerű növényirtó szer egyik összetevője, a glifozát Kaliforniában július 7-én felkerül a rákot okozó vegyi anyagok listájára – nyilatkozta az Office of Environmental Health Hazard Assessment (OEHHA).

A Monsanto jelezte, hogy folytatja a küzdelmet a határozat ellen, ami a 65-ös javaslatként ismeretes állami törvényen alapul, a vállalat szerint azonban a döntés „tudomány és törvény alapján indokolatlan.”

A glifozát listára kerülése nem az első jogi csapás a vegyipari vállalat számára, hiszen 2015-ben az Egészségügyi Világszervezet Nemzetközi Rákkutatási Ügynöksége (IARC) is azt állította, hogy a glifozát valószínűleg rákkeltő, aminek következtében már akkor egy ellentmondásos bírósági döntés született.

A Reuters hírügynökség nemrég beszámolt arról, hogy az IARC felülvizsgálatát vezető tudósnak olyan friss adatokról is volt tudomása, melyek nem mutattak kapcsolatot a glifozát és a rák között, azonban ezt hivatalosan nem említette meg, és az ügynökség sem vette figyelembe az információt, mert ahhoz először meg kell jelennie egy tudományos folyóiratban. Az IARC így „valószínűsíthetően rákkeltő anyagnak” minősítette a glifozátot még 2015-ben, és ezzel jelenleg az egyetlen nagy egészségügyi szabályozó, ami így tett.

Az OEHHA szerint a glifozátra vonatkozó 65-ös javaslat ügymenete folytatódni fog, a Monsanto kísérlete arra, hogy megakadályozza a szer besorolásának felülvizsgálatát, elbukott, hiszen a Kaliforniai Legfelsőbb Bíróság elutasította a kérvényüket. A Monsanto azonban fellebezett, így az ügynek még nincs vége.

Amennyiben a kaliforniai 65-ös javaslat szerint a glifozátot ismert rákkeltő anyagként listáznák, akkor a terméket áruló cégeknek kötelező lenne figyelmeztető címkéket elhelyezni a csomagoláson, továbbá a vegyszer nagy mennyiségű alkalmazása esetén azokon a termékeken is, amelyeken használták a szert.

A vegyszert felhasználják többek között tájrendezéshez, golfpályákon, gyümölcsösökben, szőlőültetvényeken, farmokon.

A Monsantonak és a többi glifozátot alkalmazó gyártónak a listázás után egy év állna rendelkezésre arra, hogy újracímkézzék vagy eltávolítsák a boltok polcairól a termékeket.

A Monsanto egyelőre nem számolt semmilyen újracímkézési költséggel, és nem állít össze államokra bontott listát a glifozátot tartalmazó termékekről. szünteti meg a glifozát értékesítési adatait – mondta el Scott Partridge, a Monsanto globális stratégiáért felelős alenöke.

A környezetvédelmi csoportok üdvözölték az OEHHA döntését a szer listára helyezéséről.

„Kalifornia döntése vezető szerephez juttatja az államot az emberek rákot okozó szerektől való védelmében” – mondta Nathan Donley, a Bilógiai Diverzitás Központjának vezető tudósa.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »