Külföldről toborozna Nagy-Britanniába a Jaguar

A Jaguar Land Rover (JLR), a legnagyobb brit autógyártó azt tervezi, hogy 5 ezer új munkahelyet hoz létre Nagy-Britanniában jövőre.

A The Sunday Telegraph brit lap úgy tudja, hogy a cég hivatalosan a jövő héten ismerteti a tervet, amelynek keretében elsősorban elektronikához és számítástechnikához értő szakembereket akar toborozni. Azért van szüksége különösen ezekre a szakmákra, mert a Jaguar Land Rover meg akarja építeni első elektromos autóját Nagy-Britanniában.

A vasárnapi lap úgy tudja, hogy az indiai Tata vállalatcsoporthoz tartozó autógyártó elsősorban külföldön keres majd szakembereket, amelyekből hiány van Nagy-Britanniában.

A Jaguar Land Rover tavaly rekordszintű, 583 ezer 312 gépkocsit adott el, ami 20 százalékos növekedés 2015-höz képest. Az összes eladott autó egynegyede a cég legnagyobb piacán, Európában talált gazdára. A legjobban a Jaguar-modellek teljesítettek, ezekből 77 százalékkal több fogyott 2015-höz képest.

A Jaguar 2020-ra már egymillió autó eladását tervezi. A vállalat 2008-ban került indiai kézbe, azóta a Tata jelentős beruházásokat hajtott végre a társaságnál. Brazil és kínai gyárak alapítása után két év múlva Szlovákiában tervezi megnyitni legújabb gyárát.

Kapcsolódó cikkünk: Erőre kapott a Jaguar, az USA-ban már a Porschét szorongatja

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »