Előrehozott választások lesznek Máltán

Előrehozott parlamenti választásokat tartanak vasárnap Máltán, amit Joseph Muscat miniszterelnök kezdeményezett, mert személyes politikai támadás érte.

A kormányfő május elején jelentette be, hogy parlamenti választásokat akar, ugyanis egy neves hírmagyarázó azzal vádolta meg, hogy titokban offshore cége van Panamában, ami ugyan nem tiltott Máltán, mégis felzúdulást keltett, valamint azzal, hogy a felesége szabálytalan üzleteket köt.

A Máltai Munkáspártot vezető Muscatot 2013-ban nagy többséggel választották meg, megbízatása még egy évig tartana. A legutóbbi közvélemény-kutatási eredmények alapján a munkáspárt győz, de kevesebb képviselője lesz a parlamentben, mint eddig.

Mindazonáltal nagy a bizonytalanok aránya – 20 és 30 százalék közötti -, ami azért szokatlan, mert a kétpárti máltai politikában a szavazók párthűsége mondhatni törzsi jellegű. Tehát nincs kizárva egy meglepetésszerű eredmény, például az, hogy a Simon Busuttil vezette konzervatív Nemzeti Párt győz.

A szavazóhelyiségeket közép-európai idő szerint reggel hét órakor nyitották meg a 430 ezer lakosú mediterrán szigetországban, és este 10 órakor zárják be. A szavazásra jogosultak száma 342 ezer. Exit poll-felmérések nem készülnek Máltán, így hétfő előtt semmilyen eredmény nem várható. A választási részvétel 90 százalék felett szokott lenni.

Forrás: MTI/AFP

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »