Kuba hatalmas lehetőség az amerikai utazási irodáknak

Kuba óriási, ám kihívást jelentő lehetőség az amerikai légitársaságok, szállodaláncok és turisztikai vállalatok számára, mivel 2025-re előreláthatólag hétszeresére növekszik az Egyesült Államokból érkező látogatók száma – áll a Boston Consulting Group (BCG) legutóbbi jelentésében.

Az elkövetkező nyolc évben kétmillióra nőhet az évente Kubába érkező amerikai turisták száma. Manuel Marrero kubai idegenforgalmi miniszter nemrég egy turisztikai kiállításon azt mondta, hogy ugyan már a tavalyi 285 ezres adat is rekordnak számít, már idén sokkal több emberre számítanak.

Tekintettel a turisztikai infrastruktúra jelentős javulására, sok üzleti lehetőség kínálkozik az országban, azonban az amerikai vállalatoknak meg kell tanulniuk beilleszkedni egy központilag irányított gazdaságba.

A kubai-amerikai kapcsolatok jelentős javulásnak indultak az elmúlt két évben, hála Barack Obama exelnök erőfeszítéseinek. Obama 2014-ben állapodott meg Castróval a két ország viszonyának normalizálásáról, miután az Egyesült Államok több mint öt évtizeden át teljes elszigeteléssel akarta elérni, hogy változás történjen a karibi szigetországban. Azóta az Egyesült Államok és Kuba újra felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, és több téren is együttműködési megállapodásokat írtak már alá.

Kapcsolódó cikkeink:

A kubai kormány célja, hogy 2030-ig megduplázza a szállodai kapacitást a külföldi vállalatokkal történő partnerség révén. Eddig a Starwood az egyetlen amerikai szállodalánc, amely jelen van Kubában. Nem csak a szállodák, hanem a hajóutak bővítésére is lehetőség nyílik, ugyanis a BCG szerint erre is jelentős kereslet lesz a közeljövőben.

A vállalatok számára az lesz a legnagyobb kihívás, hogy úgy tudjanak életre szóló élményt nyújtani az amerikai turistáknak, hogy közben megfelelnek az USA kubai utazásokra vonatkozó kormányzati szabályainak, továbbá a kubai kormánnyal is együtt kell működniük.

A BCG jelentése nem foglalkozott azzal a bizonytalansággal, amelyet Donald Trump jelenlegi amerikai elnök kijelentései – miszerint az egész közeledést megtorpedózza, ha nem sikerül “jobb alkut” kötni – jelentenek.

Forrás: Reuters / Kitekintő

Felkapott hírek

Friss hírek

Macron konkrét intézkedéseket jelentett be, de már ez sem elég a tüntetőknek

Emmanuel Macron francia államfő hétfő esti televíziós beszédében bejelentett egy sor konkrét intézkedést a kormány szociális és adópolitikája ellen negyedik hete tüntető sárgamellényesek anyagi terheinek enyhítésére. Ennek ellenére a tüntetések nagy valószínűséggel folytatódni fognak, s most szombaton ismét jelentős mozgósítás várható.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás