A brit autóiparban érezhető a Brexit hatása

A brit autógyártás tizenhét éves rekordot ért el az első negyedévben az élénk külső keresletnek köszönhetően – derül ki az ágazat brit szervezete, a Society of Motor Manufacturers and Traders (SMMT) által csütörtökön közzétett adatokból.

Az Egyesült Királyságban előállított járművek háromnegyedét exportálják, a tengerentúli kereslet pedig idén 7,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a belföldi kereslet 4,3 százalékkal csökkent az év első három hónapjában.

Márciusban 170 691 jármű került ki a brit gyárakból, 7,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ez a legmagasabb szám 2000 márciusa óta. Ezzel az első negyedéves gyártási adat – 471 695 autó – is tizenhét éve a legmagasabb szintet érte el.

A font gyengülése miatt a brit autóexoprtőrök előnyre tettek szert, azonban az importált alkatrészek aránya jelentősen mérsékelte az előnyt.

Mike Hawes, az SMMT elnöke szerint megtérülni látszik az a sok milliárd fontnyi befektetés, amely a brit autóiparban történt az utóbbi néhány évben. Mike Hawes aggodalmát fejezte ki a dízelautókat érintő esetleges korlátozó intézkedésekkel kapcsolatban, mivel a brit járműgyártás mintegy felét a dízeljárművek teszik ki.

A szervezet azt várja, hogy az éves brit autógyártás elérheti a 2 milliót 2020-ra, azonban ennek az a feltétele, hogy a Brexit után is megmaradjon a szabadkereskedelem az EU és az Egyesült Királyság között.

Friss híreink a Brexitről:
Egyre több brit gondolja meg magát a Brexittel kapcsolatban
Merkel felszólalt a Brexit kapcsán

Forrás: MTI/Reuters

Felkapott hírek

Friss hírek

csehorszag

Babis a szociáldemokraták felé kacsintgat

A csehországi kormányalakítási tárgyalásokon jelenleg az "egyetlen asztalon lévő változat" az ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) alakította kormány, amelyet a kommunisták támogatnának - jelentette ki Andrej Babis ügyvezető miniszterelnök szerdán, miután tárgyalt Jan Hamácekkel, a szociáldemokraták vasárnap megválasztott új elnökével.

Read More »