Az Orange belép a lakossági banki szektorba

Az idén júliusban kizárólag mobiltelefonon elérhető lakossági banki szolgáltatást indít Franciaországban az Orange mobil távközlési szolgáltató vállalat.

Az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat honlapján megjelent beszámoló szerint az Orange Bank számlavezetési, hitelkártya és kamatozó betéti szolgáltatásokat kínál majd. A nagyközönség számára az idén júliustól elérhető szolgáltatásokat kizárólag az Orange Bank letölthető alkalmazásával lehet majd igénybe venni.

Az IDC szerint az okostelefonpiac telítetté válásával és a készülékek széleskörű használatának az elterjedésével elérkezett a kizárólag mobil eszközökön elérhető banki szolgáltatások bevezetésének az ideje. A Deloitte tanácsadó cég 2016-os Mobile Consumer Survey felmérésének megállapítása szerint Franciaországban a banki ügyfeleknek már így is 34 százaléka ellenőrzi számláját mobil eszközzel és 11 százaléka hajt végre pénzátutalásokat is.

Az Orange elsősorban a fiatal korosztály körében számít a mobil banki szolgáltatás elterjedésére. Az Arcep francia távközlési felügyelet adatai szerint pedig a 18-24 év közötti lakosság 95 százaléka használ okostelefont, szemben az ország teljes (12 év feletti) lakosságának 55 százalékával.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »