Ellentmondásos hírek a szíriai vegyifegyver-támadásról

A szíriai légierő nem vegyi támadást, hanem a felkelők egy nagy fegyverraktára elleni légicsapást hajtott végre Idlíb tartományban – közölte szerdán Moszkvában Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője. A felkelők egy parancsnoka nem sokkal később cáfolta az orosz állítást.

Konasenkov közlése szerint, amelyet az Interfax orosz hírügynökség idézett, a szíriai légteret ellenőrző orosz eszközök adatai arról tanúskodnak, hogy kedden Han Sejkun település keleti részén a szíriai légierő mért csapást a felkelők (orosz szóhasználat szerint a terroristák) egy fegyver- és lőszerraktárára, amelynek területén olyan „műhelyek voltak, amelyekben mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékeket állítottak elő”.

Az orosz védelmi tárca állítása szerint ebből az üzemből szállítottak vegyi fegyvereket Irakba is, mint azt a nemzetközi ellenőrök, valamint a helyi hatóságok korábban megállapították.

Az orosz hadügy adatai szerint tavaly év végén ebből a raktárból származó, mérgező anyaggal töltött lövedékeket vetettek be a felkelők Aleppóban. Az internetre felkerült videofelvételek alapján látható, hogy a Han Sejkun-i sebesülteknél ugyanazok a tünetek jelentkeztek, mint tavaly ősszel az ostromlott észak-szíriai városban megsebesülteknél.

Ez utóbbi esetnél a vegyi fegyver használatának minden körülményét jegyzőkönyvben rögzítették, beleértve a talajminták adatait, és az erről szóló dokumentumokat átadták a Vegyifegyver-tilalmi Szervezetnek (OPCW). Az OPCW ugyanakkor azóta is „tanulmányozza” az adatokat, amelyek bizonyítják, hogy a lázadók mérgező anyagokat használtak – hangsúlyozza Konasenkov.

„Az orosz nyilatkozat hazugság”

Haszan Hadzs Ali, a felkelők Szabad Idlíbi Hadseregének parancsnoka szerdán kijelentette, hogy a területen nem volt semmilyen katonai állásuk. A parancsnok a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva kifejtette:

„Mindenki látta, hogy gázzal bombáznak”.

„Hasonlóképpen a térség minden lakosa tudja, hogy nincsenek ott katonai állások vagy (fegyver)gyártó helyek. A felkelői frakciók nem képesek ezeket az anyagokat előállítani” – mondta Haszan Hadzs Ali, az orosz közlésben szereplő mérgező anyagokkal töltött tüzérségi lövedékekre utalva. Hozzátette, hogy az orosz nyilatkozat „hazugság”.

Miközben Damaszkusz és az orosz védelmi tárca egyaránt cáfolta, hogy vegyi fegyvereket vetett volna be a település ellen, a londoni székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) szerdán arról számolt be, hogy 72-re emelkedett a Han Sejkun ellen előző nap végrehajtott feltételezett vegyifegyver-támadás halálos áldozatainak száma. Más források korábban már száz halálos áldozatot is említettek.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI/Reuters

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »