Brexit: Nem lehet különalkukat kötni

Az Egyesült Királyság nem tárgyalhat külön, és nem is köthet különalkukat az uniós tagállamokkal, az EU egyként és egységesen fog fellépni a brit kilépéséről szóló tárgyalásokon – áll abban a szövegtervezetben, amelyet Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke készített a kiválási tárgyalásokról szóló iránymutatásként, és küldött szét a tagállamok kormányainak pénteken. A dokumentum leszögezi: „semmiről nincs megállapodás, amíg nincs mindenről megállapodás”, vagyis nem lehet részenként megállapodni a kilépés feltételeiről.

Tusk tárgyalási iránymutatása az EU és az Egyesült Királyság (Nagy-Britannia) jövőbeni kapcsolatáról úgy fogalmaz, hogy arról majd csak akkor lehet megállapodni, ha a kilépő ország már nem tagja az uniónak, a megállapodás előkészítése mindazonáltal már a kiválási tárgyalások második szakaszában megkezdődhet, ha az első fázis megfelelően halad. Az ET elnöke nem mulasztotta el emlékeztetni a tagállamokat: arra is fel kell készülni, hogy a kilépési tárgyalások kudarccal végződnek.

A szövegtervezet

A 9 oldalas javaslat felvezetője rámutat, hogy a britek döntése a kilépésről bizonytalanságot kelt, és zavarokat okozhat, főleg Nagy-Britanniában, de az EU többi országában is.

A szövegtervezet megerősíti az Európai Tanács korábbi döntését, hogy az EU szoros partnerségre törekszik, a megállapodásnak a jogok és kötelezettségek egyensúlyán kell alapulnia, nem lehet „kimazsolázni” az egységes piac egyes elemeit, és az Egyesült Királyság az unión kívül nem élvezheti ugyanazokat a kiváltságokat és jogokat, mint a tagok.

Az iránymutatásban az áll: a tárgyalások célja, hogy a kilépés folyamata rendezett legyen. Az első fázisban „ki kell bogozni” az Egyesült Királyságot az unióból, s mindazokból a jogokból és kötelezettségekből, amelyek tagállamként vonatkoznak rá. Emellett a lehető legnagyobb bizonyosságot és tisztánlátást kell biztosítani az állampolgároknak, a vállalkozásoknak és minden érintettnek.

A második fázisban megkezdendő tárgyalásokról a kiválás utáni kapcsolatokra vonatkozóan Tusk javaslata világosan fogalmaz: akkor köthetők átmeneti megállapodások részkérdésekben, ha az az unió érdekét szolgálja, s ezek csakis határozott időre szóló egyezségek lehetnek.

A tárgyalásokon kiemelt kérdésként kezelik majd az Egyesült Királyságban és az unióban élő uniós és brit állampolgárok jogainak és jogállásának ügyét. Erre kikényszeríthető és nem diszkriminatív garanciákat kell alkotni – áll a dokumentumban.

Nem hagy kétséget az iránymutatás afelől, hogy az Egyesült Királyság kilépésével London elveszíti minden olyan egyezményből fakadó jogait és kötelezettségeit, amelyeket az Európai Unió kötött. Az ilyen nemzetközi megállapodások a jövőben csak az EU 27 tagjára vonatkoznak majd.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Máltán tartózkodó Donald Tusk pénteken, Joseph Muscat máltai miniszterelnökkel tartott sajtótájékoztatóján hosszan beszélt a javaslatról. Négy dolgot emelt ki:

  • az állampolgárok jogainak rendezését,
  • a jogi vákuum kialakulását az uniós jog hatályának megszűnése nyomán az Egyesült Királyságban,
  • a brit és uniós pénzügyi vállalások teljesítését,
  • valamint azt, hogy „rugalmas és kreatív” megoldást kell találni az ír-észak-ír határ helyzetére, miután a brit kilépéssel az ír szigeten az unió külső határa fog húzódni.

Ha ezen a négy területen sikerül haladást elérni, akkor kezdődhet meg az egyeztetés a „válás” utáni viszonyról – húzta alá Tusk. „Nem fogunk a két kérdésről párhuzamos tárgyalásokat kezdeni, ahogyan azt az Egyesült Királyságban néhányan javasolták” – hangsúlyozta az Európai Tanács elnöke.

„A tárgyalások nehezek, bonyolultak és többször konfliktusosak lesznek. Ez megkerülhetetlen. A 27 tagú Európai Unió nem fog arra törekedni, hogy megbüntesse az Egyesült Királyságot. A Brexit önmagában elég nagy büntetés” – hangoztatta Tusk.

Forrás: MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »