Közel 1 milliárd euró a Skoda tavalyi nyeresége

Tavaly 34 százalékkal 951 millió euróra emelkedett a cseh Skoda Auto autógyár adózott nyeresége – közölte a Skoda Auto menedzsmentje szerdai sajtótájékoztatóján az észak-csehországi Mladá Boleslavban.

A német Volkswagen csoportba tartozó Skoda Auto bevételei tavaly rekordnagyságúra, 13,7 millió euróra emelkedtek.  Tavaly a Skoda összesen 1,127 millió személygépkocsit szállított megrendelőinek, ami éves szinten 6,7 százalékos növekedés.

A cseh autógyár legnagyobb piacát Kína jelenti, ahol 2016-ban 317 ezer kocsit adtak el, ami éves összehasonlításban 13 százalékos emelkedés. Nyugat-Európában 454 ezer autó kelt el, ami 5 százalékos növekedés. A szintén jelentős orosz piac egy százalékkal nőtt tavaly – sorolta az adatokat Bernhard Maier, az igazgatótanács elnöke. Leszögezte: a Skoda Auto az idén tovább akarja növelni az eladott autói számát.

“A 2016-os év eredményei meghaladták várakozásainkat. Már harmadik éve döntöttük meg az előző évi rekordunkat, s ez a 2025-ig kidolgozott növekedési stratégiánk helyességét bizonyítja” – fejtette ki Bernhard Maier.

Tavaly a legnagyobb mértékben, 73 százalékkal, a luxuskocsinak számító Superb eladása növekedett, mégpedig 138 ezerre. A Rapid modell eladása kilenc százalékkal (212 700), a Fabiáé öt százalékkal (202 300), míg az Octaviáé 0,8 százalékkal (436 ezer) emelkedett, a Yeti eladása viszont öt százalékkal (95 500) visszaesett. A legkisebb Skoda modell, a Citigo eladása egy százalékkal 40 700-ra emelkedett.

  • Kapcsolódó cikkeink:

A Skoda Auto jelenleg hét személygépkocsi modellt forgalmaz 40 változatban. Az idei év legnagyobb eseményének a Kodiaq városi terepjáró piacra kerülése ígérkezik. A legnagyobb cseh autógyár 29 580 embernek ad munkát, ami éves szinten 11 százalékos növekedés.

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Gyorsabb piacnyitást ígér a kínai kormányfő

A kínai gazdaság további és gyorsabb ütemű megnyitását, a szellemi tulajdonjogok védelmének erősítését, és a vámtarifák csökkentését ígérte Li Ko-csiang kínai kormányfő szerdán a "nyári Davosként" is emlegetett Világgazdasági Fórumon, amelyet a kelet-kínai Tiencsinben rendeztek meg.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás