Menekültáradattal fenyegeti Európát Törökország

Havi 15 ezer menekült útnak indításával fenyegette meg Európát Süleyman Soylu török belügyminiszter – jelentette a CNN Türk török hírtelevízió pénteken.

Soylu szerint Németország és Hollandia beavatkozik a török belügyekbe, azok közül is kiemelten az elnöki rendszer bevezetéséről döntő április 16-i török népszavazás kérdésébe. Németország és Hollandia most azt próbálja véghezvinni, amit egyebek mellett a tavaly július 15-i puccskísérlet alkalmával nem sikerült – vélekedett a miniszter.

Soylu rámutatott: Ankara mellőzésével Európa nem játszadozhat Törökország térségében. Mint fogalmazott: Európa „megőrülne”, ha a török kormány „kikövezné az utat” azelőtt a 15 ezer menekült előtt, akit havonta küldhetne.

Devlet Bahceli, a nacionalista Nemzeti Mozgalom Pártja (MHP) vezetője – jóllehet az elnöki rendszer támogatója – csütörtökön arra figyelmeztette a kormányt, hogy nem helyes „a fegyver elől menekülőket fegyverként használni Európa ellen”.

Ankara azért bírálja élesen Hágát és Berlint, mert a közelmúltban visszautasították, hogy török miniszterek az elnöki rendszer mellett kampányoljanak a Németországban és Hollandiában élő törökök körében. A török vezetés úgy látja, hogy Németország és Hollandia a Recep Tayyip Erdogan török államfő által szorgalmazott elnöki rendszerrel szemben foglaltak állást.

Kapcsolódó cikkeink:

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán bejelentette: Ankara teljesen elállt a menekültügyi megállapodásnak attól a részétől, amelynek értelmében Törökország visszaveszi az illegális migránsokat Görögországból. „Ezt már nem hajtjuk végre” – fogalmazott Cavusoglu.

Hangsúlyozta, hogy az Európai Unió a vízummentességgel „ámította” a törököket. Felhívta a figyelmet arra, hogy Ankara felülvizsgálja a menekültek visszatartására vonatkozó vállalásait is, és ha a vízummentesség megadására vonatkozó feltétel nem teljesül, a török kormány bármely pillanatban egyoldalúan véget vethet a megállapodásnak.

Az Európai Unióval tavaly márciusban kötött megállapodás egyik rendelkezéseként Törökország vállalta, hogy megakadályozza az újabb migrációs útvonalak kialakulását a szárazföldön, illetve a tengeren is. A török partokról induló migrációs hullám jórészt elapadt a megállapodás hatályba lépése óta.

Németország szerint nincs veszélyben a menekültügyi megállapodás

A Törökországgal kialakult feszültség ellenére nincs veszélyben az Ankara és az uniós tagállamok között létrejött menekültügyi megállapodás – hangsúlyozta pénteken Rómában a német szövetségi parlament alsóházának (Bundestag) elnöke.

Norbert Lammert – aki az európai uniós tagállamok parlamenti elnökeinek találkozójára érkezett az olasz fővárosba – nem lát arra utaló jelet, hogy Törökország pillanatnyilag kevésbé lenne érdekelt a megegyezésben, mint egy évvel ezelőtt.

Az Angela Merkel német kancellár vezette Kereszténydemokrata Unió (CDU) politikusa hangsúlyozta, hogy Törökország néhány uniós országgal ellentétben ténylegesen hozzájárul a migrációs probléma megoldásához. „Ezt néhány tagállam meg sem teszi, de közben azon aggodalmaskodik, mi történne, ha Törökország” ennek véget vetne – mondta Lammert. Mindez „szépen illusztrálja” az Európai Unió jelenlegi állapotát – tette hozzá.

  • További cikkeink a témában:

Forrás: MTI

Friss hírek