Fillont finoman felkérték a távozásra

Nicolas Sarkozy volt francia államfő környezete azt kérte hétfőn a hat hét múlva esedékes francia elnökválasztás korrupciógyanúba keveredett konzervatív jelöltjétől, Francois Fillontól, hogy válasszon maga helyett utódot.

„Fillon politikai irányvonala jó, de ő maga nem képes a jobboldal és a centrum politikai egységét biztosítani, azt kérjük tőle, hogy vállalja a felelősséget, és válassza ki saját maga az utódát” – írták közleményükben a Nicolas Sarkozyhez közelálló jobboldali politikusok.

A jobboldal novemberi előválasztásán alulmaradt Alain Juppé, Bordeaux polgármestere néhány órával korábban maga jelentette be, hogy nem lesz jelölt a tavaszi francia elnökválasztáson, akkor sem, ha Francois Fillon „nyakassága zsákutcába vezet”. A politikus azért állt ki a sajtó elé, mert a jobboldalon egyre többen kérték, hogy vegye át a jelöltséget Fillontól. Nicolas Sarkozy, aki Fillon másik riválisa volt az előválasztáson, szintén nagyon egyértelműen kizárta, hogy jelölt lesz Fillon helyett.

„Sarkozy álláspontja nagyon egyértelmű: nem szúrjuk hátba Fillont. A jobboldal és a centrum politikai családjának egységét akarjuk, azt szeretnék, ha Fillon programja maradna a programunk” – tették hozzá az exelnök környezetéből.

A 71 éves Juppé favoritnak számított a jobbközép tavalyi előválasztásán, ám végül meglepetésre alulmaradt Fillonnal szemben, aki ellen azóta vizsgálatot indítottak a francia hatóságok, mert a gyanú szerint 15 éven át fiktív asszisztensi állásokban foglalkoztatta a feleségét a nemzetgyűlésben, a gyerekeit pedig a szenátusban, akik közel egymillió euró közpénzt vettek fel, feltehetően el nem végzett munkákért.

Mindezek ellenére Fillon kitart a jelöltsége mellett, azt állítja, hogy összeesküvést szőttek elenne, s meggyőződése, hogy csak az ő programjával emelkedhet fel ismét Franciaország.

A Fillonnal szerda óta szembefordult jobboldali képviselők száma vasárnap estére elérte a 306-ot, s a legnagyobb ellenzéki párt a szétesés közelébe jutott. A jobboldali politikusok azóta hagyják el a kampánystábot, amióta Fillon maga jelentette be, hogy vádemelés céljából március 15-re beidézték a vizsgálóbírók, akik közpénz elsikkasztása, hivatali bizalommal való visszaélés, csalás, befolyással való üzérkedés és vagyonbevallás elmulasztása gyanújával vizsgálódnak.

Politikustársai elsősorban azt kifogásolják, hogy január 26-án a legnézettebb tévéhíradó élő adásában Fillon maga ígérte meg: amennyiben eljárás indul ellene, visszalép az elnökjelöltségtől, ezért a jobboldal hitelessége múlik az adott szaván.

A Fillont jelölő legnagyobb francia ellenzéki párt, a Köztársaságiak politikai vezetése hétfő este rendkívüli ülést tart a kialakult helyzet értékelésére, azaz annak megvitatására, hogy visszaléptetik-e a jelöltjüket.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »