Észak-Korea 45 atombombányi alapanyagot halmozott fel

Észak-Korea feltehetően mintegy 280 kilogramm, magasan dúsított urániumot halmozott fel, amely a plutóniumkészletekkel együtt mintegy 45 atomtöltet elkészítésére lenne elegendő – állította kedden egy dél-koreai kutatóközpont szakértője.

Li Szang Hjun egy szöuli rendezvényen felszólalva azt mondta, hogy fejlesztéseinek jelenlegi üteme mellett Phenjan 2020-ig többfajta atomfegyvert, illetve atomtöltet célba juttatására alkalmas rakétát állíthat hadrendbe. Abból a becslésből indult ki, hogy Észak-Korea évente hat kilogrammal képes növelni plutóniumkészletének mennyiségét és 80 kilogrammal a magasan dúsított urániumkészleteit.

Észak-Korea tavaly két föld alatti kísérleti atomrobbantást hajtott végre, illetve 2006-ben, 2008-ben és 2013-ban is végzett ilyen kísérleteket, ami miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsa és több nyugati ország, illetve Japán és Dél-Korea újabb és újabb szankciókat léptetett életbe ellene. Li szerint a legutóbbi, ötödik atomrobbantásnál Észak-Korea feltehetően urániumtöltetet használt.

Az észak-koreai urániumkészletekről szólva a dél-koreai külügyi szóvivő megjegyezte csütörtöki sajtótájékoztatóján, hogy Szöul nyomon követi, és aggodalommal figyeli az észak-koreai uránkészletek felhalmozódását, megosztja információit az Egyesült Államokkal, de nem tárja őket a nyilvánosság elé.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »