A vártnál is jobb lett az amerikai GDP-adat

Gyorsult a gazdasági növekedés az Egyesült Államokban, a harmadik negyedévben a bruttó hazai termék (GDP) éves szinten 3,5 százalékkal növekedett az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtöki jelentése szerint.

A minisztérium novemberi előzetes jelentésében még csak 3,2 százalékos növekedéssel számolt, illetve a piaci elemzők is csak 3,3 százalékos éves növekedésre számítottak a harmadik negyedévben.

A minisztérium közleménye szerint a vállalati beruházások, a lakossági fogyasztás és az önkormányzatok, valamint a szövetségi államok kiadásai nagyobbak voltak a vártnál. 2016 első negyedévében még csak 0,8 százalékos éves GDP-növekedés volt, ez a második negyedévre 1,4 százalékra gyorsult, majd a harmadik negyedévben tovább emelkedett. Negyedéves szinten 1,4 százalékkal nőtt a hazai össztermék szeptember és november között, ez megegyezett az elemzői várakozásokkal.

A Bloomberg hírügynökségnek nyilatkozó elemzők szerint a negyedik negyedévben lassulhat az amerikai gazdasági növekedés éves üteme és 2,2 százalékkal bővülhet a GDP. Az Associated Press hírügynökségnek nyilatkozó szakértők szerint még ennél is lassabb, 1,5 százalékos lehet a negyedik negyedévi gazdasági növekedés.

Szintén ma délután publikálták a friss munkanélküliségi adatokat az USA-ban, melyek szerint 21 ezerrel, hathavi csúcsra nőtt az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban, de a 275 ezer új segélykérelem még mindig egészséges munkaerőpiacot jelez.

Elemzők arra számítottak, hogy ennél enyhébben, az előző heti 254 ezerről 256 ezerre nő az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma, amely már a 94. egymást követő héten maradt 300 ezer alatt – ilyen hosszú egybefüggő időszakra 1970 óta nem volt példa, a 300 ezer alatti értéket a munkaerőpiac robusztus erősödésének jeleként értelmezik az elemzők.

Az amerikai munkaerőpiac stabilitása is hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve (Fed) múlt héten 25 bázisponttal, 0,75 százalékra emelte az irányadó kamatot és három további kamatemelést prognosztizál 2017-re, ezzel kamatemelésre kényszerítheti a kínai jegybankot is.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »