Szíria: Folytatódnak a harcok, a diplomaták tárgyalást sürgetnek

Diplomaták politikai rendezést sürgettek kedden, miközben tovább folytatódtak a harcok az észak-szíriai Aleppóban és az ország más térségeiben.

Frank-Walter Steinmeier német külügyminiszter szerint a nemzetközi közösségnek ki kell dolgoznia egy tervet a szíriai politikai átmenethez. Emellett olyan légkört kell teremteni, amely lehetővé teszi, hogy a felek ismét tárgyalóasztalhoz üljenek. Hangsúlyozta: az összes, Szíriában tevékenykedő ellenzéki csoport egy dologban ért egyet, mégpedig abban, hogy az ország jövője csakis Aszad nélkül képzelhető el. Steinmeier rávilágított: a szíriai konfliktus „már régen nem polgárháború”, tekintettel a külföldi hatalmak beavatkozására. Szerinte ez maga után vonja, hogy „egy kizárólag belső szíriai megoldás mára megvalósíthatatlanná vált”.

Steinmeier Staffan de Misturával, az ENSZ szíriai különmegbízottjával közösen vett részt Berlinben a német szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakciójának rendezvényén, amely Szíria és a Közel-Kelet jövőjével foglalkozott.

Mistura kijelentette, hogy senki sem érdekelt a szíriai állam összeomlásában és abban sem, hogy a közel-keleti állam terroristák melegágya legyen. A különmegbízott ugyanakkor meggyőződését fejezte ki, hogy Bassár el-Aszad szíriai államfő Donald Trump megválasztott amerikai elnök január 20. hivatalba lépéséig terjedő időt egy pusztító offenzívához használja majd. Hozzáfűzte, hogy a múlt hétvégén Damaszkuszban tett látogatása során olyan benyomást szerzett, hogy „a szíriai kormány erősen bízik abban, hogy a konfliktust gyorsan, katonai eszközökkel képes megnyerni”. Szerinte Aszad a szíriai lázadók kezén lévő Kelet-Aleppó elfoglalásával teljesen demoralizálni akarja ellenfeleit. Ugyanakkor rámutatott: ez a stratégia nem fog beválni.

A német külügyminiszter a különmegbízottat este a német ENSZ-társaság által adományozott Dag Hammarskjöld-becsületmedállal tüntette ki. A világszervezet egykori svéd főtitkáráról (1953-1961) elnevezett kitüntetést olyan személyiségek kapják, akik az ENSZ szolgálatában kiemelkedő módon hozzájárultak nemzetközi problémák megoldásához.

A Minszkben nyilatkozó Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint a világszervezet több mint fél éve Mistura segítségével szabotálja a Biztonsági Tanács (BT) 2254-es számú határozatát a szíriai politikai átmenetről, aminek értelmében „előfeltételek nélkül” kellene folyniuk a szíriai béketárgyalásoknak. Lavrov a nap folyamán a szíriai konfliktus rendezési lehetőségeiről tárgyalt telefonon John Kerry amerikai és Boris Johnson brit külügyminiszterekkel. Johnson a telefonbeszélgetés során felszólította Moszkvát, hogy győzze meg a vele szövetséges szíriai kormányt: hagyjon fel az aleppói hadművelettel, és engedjen segélyszállítmányokat az ostromlott városba.

A harcok közben folytatódnak

A szíriai kormánycsapatok gyorsan haladnak előre az aleppói lázadók kezében lévő negyedekben, miközben országszerte csaknem egymillióra nőtt az ostromlott helyeken élők száma – tájékoztatta az ENSZ BT-t a világszervezet humanitárius akcióinak felelőse. Stephen O’Brien szerint a lakosokat „elszigetelik, kiéheztetik, bombázzák, és megfosztják az orvosi és humanitárius segítségtől abból a célból, hogy menekülésre kényszerítsék őket… Ez szándékos taktika… a kollektív büntetés egy bizonyos formája”.

A város felkelők kezén lévő kerületeiben a francia hírügynökség tudósítója azt tapasztalta hétfőn, hogy szünet nélkül folyik a bombázás. A kormánycsapatok most először behatoltak egy északkeleti negyedbe, és megszilárdították állásaikat.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) azt közölte: az egy héttel ezelőtt újraindult bombázások miatt legalább 141 civil, köztük 18 gyerek vesztette életét Aleppó keleti részén, míg a kormány által ellenőrzött nyugati oldalon 16 a civil halálos áldozatok és többtucatnyi a sebesültek száma. Az OSDH szerint további 87 felkelő és azonosítatlan személy is életét vesztette az utóbbi napok támadásaiban Aleppóban. Komoly problémát jelent, hogy a bombázások miatt működésképtelenné váltak a főbb kelet-aleppói kórházak.

A szíriai hadsereg főparancsnoksága közben közleményben szólította fel az Aleppó keleti negyedeit ellenőrző lázadókat, hogy nyissák meg raktáraikat, és osszák szét az azokban felhalmozott élelmiszert a rászorulók között. A felkelők a szíriai kormányerők hazug propagandafogásának minősítették a közleményt.

Báb ostroma

A Törökország támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet nyugati irányból ostrom alá vette az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadistáinak második legfontosabb szíriai fészkét, Báb városát – jelentette be Recep Tayyip Erdogan török elnök kedden Ankarában a rendőrakadémia egy rendezvényén. Kifejtette: Báb nem elég, a település visszaszerzését követően az SZSZH kelet felé, Manbídzs irányába indul tovább, amelyet a szíriai kurd Népvédelmi Egységek (YPG) nevű fegyveres csoport tart fennhatósága alatt. Erdogan beszédében arra szólította fel az ellenséges YPG-t, hogy teljes egészében vonuljon ki a városból. Az YPG múlt szerdán bejelentette, hogy elhagyja Manbídzst, és visszatér az Eufrátesz folyótól keletre eső területekre, hogy csatlakozni tudjon az IÁ székhelye, Rakka elleni ostromhoz.

Az oroszok repülőgép-üzemanyagot csempésztek Szíriába

Oroszország az Európai Unió tilalmát megsértve, uniós területi vizeken keresztül repülőgép-üzemanyagot csempészett a belháború sújtotta Szíriába, ahol az orosz légierő támadásokat hajt végre a kormányerőket támogatva – adta hírül a Reuters hírügynökség, névtelenségbe burkolódzó európai hírszerző forrásokra hivatkozva.

A Reuters jelentésére reagálva Moszkva kijelentette, hogy az uniós tilalom nem vonatkozik az orosz légierő Szíriában állomásozó egységeire. A Reuterst az európai források úgy tájékoztatták, hogy legalább két, orosz zászlójú tartályhajó vitt ilyen szállítmányt Szíriába Ciprus érintésével, amivel EU-szankciót sértett. Egy másik forrás szerint a tartályhajók görög kikötőkbe is betértek. Az EU két éve tiltotta meg, hogy repülőgép-üzemanyag kerülhessen uniós területről Szíriába, függetlenül attól, hogy a szállítmány közvetlenül az EU-ból származik, és onnan indult útjára, vagy csak áthaladt a közösség területén.

  • Korábban írtuk:

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »