Észtország veheti át a jövő évi soros uniós elnökséget

Észtország veheti át a 2017 második félévében esedékes soros uniós elnökséget a kilépni készülő Egyesült Királyságtól, miután a londoni kormány úgy döntött, hogy lemond az elnökségről – közölték uniós források szerdán.

A név nélkül nyilatkozó tisztségviselők szerint a tagországok uniós nagykövetei abban állapodtak meg szerdán, hogy a 2017 első felében esedékes máltai elnökséget követően egyből Észtország következne, amely eredetileg az Egyesült Királyság után, 2018 első felében töltötte volna be a soros elnöki tisztséget.

Bennfentes források arról számoltak be, hogy az ülésen széles körű egyetértés volt a résztvevők között, egyedül Ausztria élt fenntartással, amelynek a tervezett módosítások értelmében 2018 második felében kellene ellátnia az EU elnökségét, épp akkor, amikor az országban választásokat tartanak. A probléma megoldása érdekében elképzelhető, hogy Ausztria cserélni fog az utána következő Romániával.

Hivatalosan még a tagállamok minisztereiből álló tanácsnak is jóvá kell majd hagynia ezt a megállapodást, amely gyakorlatilag fél évvel előre hozná azt a már korábban megállapított sorrendet, hogy melyik ország mikor tölti be a tanács soros elnöki tisztét. Az észt kormány már jelezte, hogy szükség esetén készen áll az elnökség előbbre hozására.

  • Előzmények
Az utóbbi napokban a belga és a magyar kormány is bejelentette, hogy kész vállalni az Európai Unió soros elnökségét 2017 második fél évében.  Theresa May brit miniszterelnök szerdán hivatalosan értesítette Donald Tuskot, az Európai Tanács elnökét, hogy a kormány lemondja az EU-elnökséget. A kormányfő azzal érvelt, hogy a londoni kormányra abban az időszakban várhatóan már igen sok feladatot fog róni a kilépésről szóló tárgyalássorozat.

Kapcsolódó cikkeink:

Belgium vállalná a soros uniós elnökséget Nagy-Britannia helyett

Magyarország is vállalná az EU soros elnökséget

Forrás: MTI

Friss hírek