Gazdaság

Jócskán megnyirbálta a negyedéves brit GDP-t a koronavírus

Több mint negyven éve nem mért ütemben, 2,2 százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) az idei első negyedévben az előző három hónaphoz mérve az új koronavírus okozta járvány első közvetlen reálgazdasági hatásaként - közölte kedden a brit statisztikai hivatal (ONS).

Read More »

Zöldebb Franciaországot ígér Emmanuel Macron

Alig néhány órával azután, hogy a francia nagyvárosokban a Zöldek elsöprő győzelmet arattak az önkormányzati választásokon, Emmanuel Macron francia államfő hétfőn a környezetvédelmi politika felgyorsítását ígérte, és bejelentette, hogy a kormányzat a következő két évben további 15 milliárd euróval támogatja a francia gazdaság zöld beruházásait az ökológiai átállás érdekében. Emellett az ország legalább két népszavazást is rendez környezetvédelmi kérdésekről.

Read More »

Az olasz kisvállalkozásokon nem segít az újranyitás

A járványvédelmi korlátozások feloldása kevés lesz ahhoz, hogy az olaszországi kiskereskedelmi és gasztronómiai kisvállalkozások behozzák a zárlat idején elszenvedett veszteségeiket, sőt, néhánynak közülük még a működés újraindítása is gondot okoz. Szakmai képviseletük ezért áfacsökkentést vár a kormánytól.

Read More »

Az Airbus 40 százalékkal visszavágja a termelést

Az Airbus körülbelül 40 százalékkal kevesebb repülőgépet fog gyártani az elkövetkező két évben a válság előtti tervekhez képest - közölte hétfőn Guillaume Faury, a vállalat vezérigazgatója, hozzátéve, hogy az utasszámok visszaesése miatt a gyártó kénytelen gyors szerkezetátalakítási terveket készíteni, ami viszont számos munkahelyet veszélybe sodor.

Read More »

Elfogadták a mentőcsomagot a Lufthansa részvényesei

Elfogadták a Lufthansa német légitársaság részvényesei a német állammal megkötött, 9 milliárd eurós segélycsomagról szóló javaslatot. A Ryanair vezérigazgatója közölte: tökéletes példája ez annak, amikor egy uniós ország semmibe veszi az uniós szabályozást és megsérti a versenyjogot, ezért a Ryanair az Európai Unió Bíróságán támadja meg a határozatot.

Read More »

Az IMF szerint idén csak Kína tud növekedni

A koronavírus-járvány korábban becsültnél nagyobb negatív hatása miatt rontott idei világgazdasági prognózisán a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán kiadott felülvizsgált jelentésében. Az eurózóna gazdaságai 10% feletti GDP-csökkenést szenvedhetnek el.

Read More »