Zöldebb Franciaországot ígér Emmanuel Macron

Alig néhány órával azután, hogy a francia nagyvárosokban a Zöldek elsöprő győzelmet arattak az önkormányzati választásokon, Emmanuel Macron francia államfő hétfőn a környezetvédelmi politika felgyorsítását ígérte, és bejelentette, hogy a kormányzat a következő két évben további 15 milliárd euróval támogatja a francia gazdaság zöld beruházásait az ökológiai átállás érdekében. Emellett az ország legalább két népszavazást is rendez környezetvédelmi kérdésekről.

„Az ökológiai kérdéseket a gazdasági modellünk középpontjába kell állítani” – mondta a köztársasági elnök az általa létrehozott úgynevezett polgári klímakonvenció 150 tagja előtt a hivatalában tartott beszédében, anélkül, hogy utalt volna a vasárnapi választási eredményekre.

Az úgynevezett polgári klímakonvenció elnevezésű kezdeményezést kilenc hónappal ezelőtt maga Macron javasolta a kormányellenes sárgamellényes mozgalom által felvetett problémák orvoslására. A tiltakozási hullám az üzemanyagokra kivetett környezetvédelmi adó emelése ellen kezdődött, és közvetlenebb és részvételibb demokratikus kormányzás bevezetését, valamint az állampolgárokat foglalkoztató kérdésekről gyakoribb népszavazások kiírását is követelte.

A klímakonvenció civil tagjait véletlenszerűen, sorshúzással választották ki arra, hogy tegyenek javaslatokat az éghajlatváltozás okozta kihívásokra adandó válaszokról. A 150 tagú  testület szakértők meghallgatásával mintegy nyolc hónapon át ülésezett, és 149, a szakértők által jóváhagyott javaslatot tett a kormányzatnak a zöld átállás felgyorsítására.

„További 15 milliárd eurót injektálunk a következő két évben a gazdaságunk ökológiai átállására” – jelezte Emmanuel Macron az Elysée-palota kertjéből élőben közvetített beszédében. Azt is bejelentette, hogy a 149 javaslatból 146-ot kíván megvalósítani a következő két évben.

A köztársasági elnök által három elvetett javaslat közül a legnépszerűtlenebb az volt, amelyik óránként 110 kilométerre csökkentette volna az autópályákon a megengedett maximális sebességet a jelenlegi 130 helyett. Az államfő nem támogatta az osztalékokra kivetendő 4 százalékos környezetvédelmi adó bevezetését sem, elfogadta viszont a reklámok drasztikus korlátozását, az építőipari felújítási támogatások megsokszorozását, bizonyos élelmiszeripari termékek nagyobb megadóztatását, illetve a moratóriumot a kereskedelmi övezetekre, bevásárlóközpontokra. A 146 javaslatról a parlament fog szavazni, legalább kettőről pedig népszavazást javasol az államfő.

„Támogatom az alkotmányunk egyes cikkelyének átírását azért, hogy belekerüljenek olyan fogalmak, mint a biodiverzitás, a környezetvédelem és az éghajlatváltozás elleni küzdelem” – fogalmazott az elnök.

A koronavírus-járvány alatt a köztársasági elnök többször hangoztatta, hogy szeretné a politikáját teljesen megújítani, s egy „erős, környezetvédő, szuverén és szolidáris gazdasággal” képzeli el a kiutat a recesszióból, amelybe a járvány következményei taszították Franciaországot.

A környezetvédelem és a francia gazdaság zöld fordulata azok után még égetőbb kérdéssé vált, hogy rekordalacsony részvétel mellett a Zöldek szerezték meg a legtöbb francia nagyváros vezetését az önkormányzati választások vasárnap tartott második fordulójában, amelyen Emmanuel Macron államfő pártja, a Köztársaság lendületben jelöltjei sorozatosan vereséget szenvedtek.

A Zöldek taroltak a francia önkormányzati választásokon

A konvenció előtt tartott beszédével Emmanuel Macron valójában megnyitotta mandátuma második, a következő, 2022-es elnökválasztás előtti utolsó szakaszát, amely a környezetvédelem középpontba helyezésével a korábbiaknál szociálisabb irányvonalat ígér. Ennek érdekében a köztársasági elnök várhatóan a hét második felében átalakítja a kormányát.

A kormányátalakítás nagy kérdése, hogy hogy az államfő megtartja-e a népszerű jobboldali miniszterelnököt, Edouard Philippe-et, akinek vasárnap valamelyest sikerült a kormánypárt vereségét azzal mérsékelnie, hogy a normandiai Le Havre-ban 59 százalékos támogatottsággal megválasztották polgármesternek. Philippe politikájának azonban eddig nem a zöld kérdések álltak a középpontjában, ezért elképzelhető, hogy a köztársasági elnök  egy baloldalról érkezett politikust nevez ki új kormányfőnek.

Forrás: MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »