Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök Adolf Hitlerhez hasonlította magát pénteken, és azt mondta, „boldogan” kiirtana hárommillió drogfogyasztót és –terjesztőt az országban.
Read More »Európán kívül
Az Európai Unió 5,3 százaléka 80 év feletti
Míg 2005-ben az összlakosság 4 százaléka volt 80 év feletti, tavaly már elérte az 5,3 százalékot ez az arány.
Read More »Nem várt támogatóra lelt Hillary Clinton
Hillary Clintont támogató szerkesztőségi állásfoglalást közölt a The Arizona Republic című tekintélyes republikánus lap. Az újság történetében először tette le a voksát demokrata párti elnökjelölt mellett.
Read More »Masszív falat húznak fel a törökök is
Törökország betonfalat emel a Szíriával közös 911 kilométer hosszú határszakaszára - írta szerdán a Habertürk török hírportál.
Read More »80 millióan voltak kíváncsiak az elnökjelölti vitára
A hétfő esti elnökjelölti vitának rekordközeli nézettsége volt: a Nielsen globális piackutató cég felmérése szerint körülbelül 80 milliónyian nézték a tévéképernyők előtt, bár ez az adat még nem végleges.
Read More »Megvolt az első vita: Egymásnak esett Clinton és Trump
Már a vita első perceiben éles vitába bocsátkozott egymással Hillary Clinton és Donald Trump. Az első nagy témakör az volt: hogyan lehet fellendíteni az amerikai gazdaságot.
Read More »Máshogy készül Clinton és Trump az elnökjelölti vitára
Hillary Clinton szituációs gyakorlatokkal, Donald Trump pedig ellenfele gesztusainak és szóhasználatának a tanulmányozásával készül a közelgő elnökjelölti vitára.
Read More »Clinton már alig vezet az első elnökjelölti vita előtt
A The Washington Post című lap és az ABC közös felmérése szerint 46-44-re áll a Clinton / Trump csata a holnapi vita előtt.
Read More »Algériában is elfogyott az olajpénz, jönnek a bankprivatizációk
Az alacsony olajárak miatt Oroszországhoz és Szaúd-Arábiához hasonlóan immár Algéria is arra kényszerül, hogy elkezdje privatizálni állami vállalatait.
Read More »Vadászgépeket vásárol Franciaországtól India
Franciaország és India 36 darab Rafale harci repülőgép adásvételéről kötött megállapodást pénteken. A két ország védelmi minisztere Újdelhiben írta alá a 8,7 milliárd dolláros szerződést.
Read More »A sor végére küldte a briteket az Egyesült Államok
Az Egyesült Államok külkereskedelmi képviselője a sor végére küldte Nagy-Britanniát - jelezte, hogy előbb az EU-val való viszonyukat kell rendezniük, csak utána lehet szó brit-amerikai kereskedelmi tárgyalásokról.
Read More »320 ezer dollárért kelt el Nancy Reagan Bulgari gyűrűje
A Christie's aukcióján a vártnál jóval magasabbra ugrottak a licitek, Ronald Reagan csizmája például közel 200 ezer dollárért kelt el.
Read More »Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban
Három évig nem lesz adóemelés Oroszországban - jelentette ki Anton Sziluanov orosz pénzügyminiszter egy pénteki moszkvai szaktanácskozáson.
Read More »Erdogan: Amerika rosszul teszi, hogy a kurdokat támogatja
A török elnök újfent kifogásolta, hogy Washington támogatja a kurd Népvédelmi Egységeket, amelyek a napokban kaptak fegyverszállítmányt az Egyesült Államoktól.
Read More »
Kitekintő.hu Ha nyitott vagy a világra.