Máshogy készül Clinton és Trump az elnökjelölti vitára

Hillary Clinton szituációs gyakorlatokkal, Donald Trump pedig ellenfele gesztusainak és szóhasználatának a tanulmányozásával készül a közelgő elnökjelölti vitára. Clinton “kiegyensúlyozatlannak ” és “felkészületlennek” tervezi bemutatni ellenfelét, a New York-i Hofstra Egyetemen rendezett, becslések szerint százmilliós nézőközönséget vonzó hétfő esti elnökjelölti vitán.

A demokrata jelöltet felkészítő szakértői csapat egyik, neve elhallgatását kérő munkatársa azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy Trump kiszámíthatatlan, egyetlen lejárató megjegyzéssel elbizonytalaníthatja Clintont, amivel pedig akár felül is kerekedhet a vitában. “Attól tartunk, hogy ha (Clinton) egyetlen pillanatra is elbizonytalanodik, azt senki sem képes jobban kihasználni, mint Donald Trump” – mondta a felkészítő stáb egyik munkatársa a Politico nevű lapnak. Értesülések szerint Clinton egyebek mellett szituációs gyakorlatokkal is készül a vitára: a The New York Times korábban arról számolt be, hogy Phillippe Reynes, Clinton régi munkatársa megszemélyesíti Trumpot, hogy különböző helyzetekben, különböző témákról vitázzon vele. A Politico szerint John Podesta kampányfőnök is részt vesz a szituációs játékokban.

Donald Trump ezzel szemben Hillary Clinton gesztusainak, testbeszédének és szavajárásának az elemzésével bízott meg egy szakértői csoportot, hogy kifürkésszék vetélytársa gyengeségeit. A Trump-kampánynak így elkészítették a demokrata jelölt “lélektani profilját”, amely Clinton nyilvános szerepléseiről készült felvételek aprólékos elemzésének eredményeit tartalmazza. Trump felkészítéséhez megvizsgálták azt is, hogy a demokrata ellenfél általában milyen szavakat használ és milyen gesztusai vannak él akkor, amikor elbizonytalanodik,  vagy megpróbál kibújni egy számára kínos kérdés alól. A Trump-csapat célja ezzel az, hogy a republikánus elnökjelölt azonnal felismerje a számára előnyös helyzetet.

Jennifer Palmieri, Clinton kommunikációs igazgatója azt mondta, hogy nem aggódnak a “profilírozás” miatt, hiszen a demokrata jelölt felkészítői is tanulmányozzák Trump hangulatváltozásait, lelkialkatát és gesztusait.

  • Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: MTI

Felkapott hírek

Friss hírek

Tönkreteszi az árnyékgazdaságban dolgozókat a koronavírus

Az IMF novemberi jelentése szerint az árnyékgazdaság  - azaz a feketén alkalmazott munkaerő használata - jelentős részt tesz ki sok európai ország gazdaságának működésében, a mérték 10%-tól egészen 40%-ig terjed. A jelenlegi válság során ez a szegmens nem részesül a kormányzati juttatásokból, így rengeteg ember marad pénz és bármiféle állami segítség nélkül.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás